Itt az első videó Rácz Jenőék kislányáról!
A kis Kamilla túl van élete első fotózásán.
A kis Kamilla túl van élete első fotózásán.
Életének 89. évében meghalt hazánk egyik legnagyobb írója, Moldova György. „Tiszta és rettenthetetlen szellemét megőrizzük, írásai, hite, elvhűsége velünk marad és mindannyiunkkal, akik őt olvassuk” – írta közleményben lánya, Moldova Júlia.
A 44 éves televíziósra tíz évvel ezelőtt talált rá a szerelem, 2018 novemberében pedig feleségével, Kaszai-Darai Andreával közös kislányuk, Lora Bella is megszületett. A család Amerikában vagy Thaiföldön szeretne letelepedni.
Az egykori tévés egy feltétellel vállalta el a címlapfotózást.
A sztárséf úgy véli, felesége otthoni körülmények között jobban főz nála.
A színész tart attól, hogy lányai egy nap mindezt felróják neki.
A mi kis falunk népszerű színésze és felesége, Krajcsi Nikolett színművésznő a megismerkedésük után három hónappal családot alapított.
Negyvenéves kora után kezdett érdeklődni a színpad iránt, addig az anyaság volt az első az életében.
A Keresztanyu sorozat színésznője és Dörmer Csaba, a Fókusz szerkesztő-riportere tavaly óta alkot egy párt.
Az énekes csak ritkán beszél a magánéletéről, korábbi házasságairól pedig szinte soha.