Komoly összeget adott neki, hogy ne kolduljon.
#Cápák között
Azóta a patás már több mint a dupláját éri! Az üzletembernek nagy tervei vannak az állattal.
A Cápák között című műsorból ismert üzletember elismeri, hogy övé a felelősség.
A Cápák között befektetője, Balogh Péter lesz a műsorvezető következő „áldozata”.
Az öt kőkemény üzletember a műsor nélkül sem panaszkodhat vagyoni helyzetére.
Az egykori modell sosem kérkedett a pénzével, voltak azonban olyanok, akik nem tudtak mit kezdeni a vagyoni helyzetével.
A Drága örökösök sztárja szerint nem árt több lábon állni. Párjával és barátjukkal az egyik Cápát is lenyűgözték az ötletükkel.
A Cápák között befektetőjének lánya épp ezért gyökeresen mást csinál, mint az üzletember.
Moldován András videóit több mint egymillióan nézik meg. Megmondta, mi a titok.
Balogh Péternek újra kellett terveznie az életét.