Napi friss

Balogh Levente – Miért magázza Az álommeló versenyzőit? Íme, a válasz

Az üzletember elárulta, miért viselkedik máshogy az asszisztenskereső műsorban, mint a Cápák közöttben.

Harmadik hete fut ismét a tévéképernyőkön az RTL üzleti műsora, Az álommeló második évada. A műsor versenyzőinek folyamatos kihívásokkal kell szembenézniük, hogy övék legyen a Balogh Levente által meghirdetett állás. Az elnöki asszisztens pozíció elnyeréséhez a jelölteknek a sokszínű üzleti élet minden területén be kell bizonyítaniuk, hogy ők a legkiválóbbak az állásra, hiszen a végén csak egyvalaki szerezheti meg az álommelót. Levente már az első szériában sem hunyt szemet a hibák felett, és most, hogy már összehasonlítási alapja is van, nem lett elnézőbb, sőt inkább egyre szigorúbb.

A jelentkezőkkel kizárólag főnök-beosztott vonatkozásban kommunikál, többségük jóval fiatalabb nála, mégis mindenkivel magázódik és hivatalos, formális nyelvezetet használ. Tekintélyt parancsoló kiállása érthető, ugyanakkor kissé szokatlan lehet azok számára, akik a Cápák között befektetőjeként ismerték meg. Ott ugyanis kérdés nélkül tegeződik az odaérkező ajánlattevőkkel, és egy sokkal lazább, humorosabb oldalát láthatják a nézők. „A Cápák közöttben már valós vagy vélt vállalkozókkal találkozunk, így feltételezzük, hogy kollégák, ezért ott tegeződünk. Az álommelóban menedzsereket keresek alkalmazott jogviszonyba. A kiválasztás folyamán a magázódást választottam azért, hogy meg tudjam tartani a távolságot a jelöltekkel. Így jobban meg tudom figyelni a reakciókat, és jelzést tudok mutatni a kölcsönös tisztelet megtartása érdekében! Aki megnyeri, azzal gesztusként tegeződésre váltok” – magyarázta Balogh Levente a döntése okát a story.hu-nak.

Kiemelt kép: RTL/Sajtóklub

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!