Friss fejlemények a megasztáros dallopási ügyben: megszólalt Guba Imi
Nagy port kavart a Megasztár fiatal versenyzője, aki sajátjának hazudta egy másik előadó dalát. Guba Imi végül nyilvánosan volt kénytelen bocsánatot kérni a tette miatt.
Nagy port kavart a Megasztár fiatal versenyzője, aki sajátjának hazudta egy másik előadó dalát. Guba Imi végül nyilvánosan volt kénytelen bocsánatot kérni a tette miatt.
Tallós Rita, a lánya és testvére is járt annál a „sarlatánnál”, aki úgy „javítja meg” mások életét, hogy közben családok mennek tönkre. A látó asszony rengeteg pénzt csal így ki.
Az Operett Forgatag már véget ért, de a botrány még nem. Sőt egyre többen csatlakoznak a csalódott társulati tagokhoz a színházon kívülről is.
Az Erkel Színház és Szente Vajk bocsánatát várják a környék lakói a szeptember 14-ei tűzijáték kapcsán. Bár már több mint egy hét eltelt, a kedélyek mintha nem nyugodnának.
A legnépszerűbb művészek közül többen nem léptek színpadra az Operett Forgatagon, a teátrum évadnyitó utcabálján
Még meg sem jelent Charles Spencer memoárkötete, de máris kitört a háború, a néhai Diana hercegné öccse ugyanis borította a bilit… III. Károly király pedig szokatlanul keményen szólt vissza neki.
Óriási felhördülést váltott ki a nézők körében, hogy az agresszív viselkedéséről elhíresült egykori VV-botrányhőst, Renátót is beválogatták a Házasság első látásra című párkereső realitybe. Amiért ez megtörténhetett, a többség határozottan a műsor szakértőit vonja felelősségre. Mi több, kommentek tucatjaiban kérdezik fel őket, mégis hogyan hagyhatták jóvá, hogy Merci Renátóhoz menjen feleségül. A story.hu megkereste a produkció pszichológusait, reagáljanak az őket ért vádakra.
Több hónapja már, hogy Molnár Áron igyekszik felgöngyölíteni az NKA (Nemzeti Kulturális Alap) körüli visszaélések. A hozzá eljuttatott dokumentumok szerint Fásy Ádámon kívül Mága Zoltán is nyakig benne van az ügyben, akit ráadásul épp a minap csípett nyakon, ahogy a Mercedesével a tilosban parkolt.
Fásy Ádám felesége, az NKA körüli botrány, milliós támogatások és letartóztatás. De mi a helyzet a Curtis életéről szóló dokumentumfilmmel? A rapper már régóta ígérgeti a nagy bemutatót, és a korábban bejelentett premieridőpont szerint napokon belül a mozikba kellene kerülnie A legismertebb senki címet kapó alkotásnak.
Váratlan fordulat történt a Házasság első látásra legutóbbi adásában: nemcsak a menyasszonynak, Zentai Mercédesznek és annak édesapjának, hanem több szereplőnek is ismerős volt az arc, amely egyszer csak feltűnt az oltárnál. Bakonyi Renátó, azaz VV Renátó ugyanis korántsem először áll kamerák előtt, korábbi realityszerepléseivel alaposan beírta magát a nézők emlékezetébe. De ki ez a férfi, hol láthattuk korábban, és miért előzte meg már most a híre?