Napi friss

„Börtönt érdemelne” – Szerb látóasszony robbantotta szét Tallós Rita családját

Tallós Rita és lánya, Barbinek Paula: ma már különösen szoros a kapcsolatuk Fotocentral / Olajos Piroska
Tallós Rita és lánya, Barbinek Paula: ma már különösen szoros a kapcsolatuk

Tallós Rita, a lánya és testvére is járt annál a „sarlatánnál”, aki úgy „javítja meg” mások életét, hogy közben családok mennek tönkre. A látó asszony rengeteg pénzt csal így ki.

Tallós Rita családjának nőtagjai – lánya, Paula, testvére, Andrea, édesanyja, Tünde – ma nagyon megbecsülik az együtt töltött időt. Nem volt ez mindig így. „Annak idején egy szerb látóasszony robbantott szét minket, de kellett ehhez a mi naivitásunk is, máskülönben ez nem történt volna meg velünk. Sokáig járt hozzá a húgom és a lányom is.

Csak azt tudom mondani, életük abban a szakaszában érhető, hogy kapaszkodót kerestek, és sajnos pont egy ilyen ’látó’ asszonyba botlottak, és hagyták magukat manipulálni. Egy bűnözőbe, aki úgy ’javítja’ meg mások életét, hogy közben családokat tesz tönkre, tehát szerintem börtönt érdemelne.

Én legalább három családról tudok ma is, akiktől elképesztő mennyiségű pénzt tudott kicsalni.

Anyámmal tehetetlenül néztük, hogyan hullik darabokra a családunk.

Egyszer én magam is jártam nála, engem azonban nem tudott behálózni” – mesélte Tallós Rita a Storynak.

Máig dühbe gurul a sarlatántól

Tallós Rita azt mondja, azért nem szégyell erről beszélni, mert minden családban vannak csontvázak, amik kiesnek abból a bizonyos szekrényből, és akkor borul minden.

„Egy fantasztikus pránanadimesterhez jártam, aki mindig azt mondta, higgyem el, rendbe fog jönni minden. Igaza volt.

De azért ha arra gondolok, hogy az a sarlatán milyen sok időt vett el tőlünk, ma is dühbe gurulok.

Persze mi még szerencsések vagyunk, meg tudtunk mindent oldani, sőt sokkal magasabb szinten tudtuk folytatni a kapcsolatunkat. Paulával az Anyám az őrületbe kerget című darabban dolgoztuk fel a kettőnk kapcsolatát, persze rengeteg humorral” – meséli Tallós Rita.

További részletek a legfrissebb Storyban!

A Story magazin legfrissebb számát keresse az újságárusoknál! Fotocentral
A Story magazin legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!