Napi friss

Dagad az Operett-botrány: meglepő, kik csatlakoztak a kiálláshoz

Az Orfeum mágusa bemutatója a Budapesti Operettszínház Fotocentral / Birton Szabolcs
Az Orfeum mágusa bemutatója a Budapesti Operettszínház

Az Operett Forgatag már véget ért, de a botrány még nem. Sőt egyre többen csatlakoznak a csalódott társulati tagokhoz a színházon kívülről is.

A story.hu is beszámolt róla, hogy az idei Operett Forgatag nem úgy alakult, mint a korábbiak. Az Operettszínház több sztárja azzal fejezete ki tiltakozását a színházban uralkodó jelenlegi helyzet ellen, hogy távolmaradt az eseménytől, és megosztottak egy közösen írt szöveget, amihez olyan fotót csatoltak, amin kezükkel O-betűt formáztak.

Szelfikkel tiltakoztak az Operettszínház művészei

A szöveg így szólt: „KIÁLLÁS! Kedves közönség! Nagyon sajnáljuk, hogy ezúttal nem találkozhatunk Veletek az Operett Forgatagon.

A közönség szeretete és tisztelete számunkra megkérdőjelezhetetlen, ugyanakkor úgy érezzük, hogy a részvételünk jelen helyzetben nem lenne összeegyeztethető mindazzal, amit korábban és most is képvisel a ’tiltakozó kisebbség’.

Bízunk benne, hogy hamarosan lesz alkalmunk más keretek között találkozni Veletek, és kárpótolni Benneteket. Köszönjük a megértést és a szeretetet. ’O’ mint Operett. Ha támogatod a kiállásunkat és egyetértesz velünk, ossz meg te is egy ’Operett kézjeles szelfit’ vagy csak emojit a szolidaritás jegyében.”

Az elmúlt napokban többen fejezték ki szolidaritásukat, és nemcsak a színház jelenlegi művészei, hanem egykori operettesek, például Szinetár Dóra vagy Bereczki Zoltán, de más kollégák is, mint Balázs Andi.

Reagált a korábbi direktor

Ám még ennél is meglepőbb, hogy a teátrum két korábbi igazgatója is úgy döntött, itt az ideje csatlakozni a kiálláshoz.

Gondolkoztam rajta egy pár órát, hogy tőlem ez etikus-e? Aztán a barátaim, az emlékeim és az exkollégáim miatt úgy döntöttem lesz….

Azzal most éppen nem vádolhatnak, hogy vissza akarok menni. Ui.: Lenne még egy kérésem, hogy az esti koncerten csak olyan sikerekből énekeljenek ebben a helyzetben, amik a jelenlegi igazgatóság alatt születtek” – írta Lőrinczy György, az Operettszínház előző direktora.

Kerényi Miklós Gábor szeretetteljes ölelést küldött

Talán még Lőrinczy kiállásánál is érdekesebb, hogy Kerényi Miklós Gábor, azaz Kero is megosztott egy olyan képet, amin kezével O betűt formál. Ennyit írt hozzá:

„Nem gondoltam, hogy ennek a mozdulatnak egyszer ilyen jelentése lesz! Szeretetteljes Ölelés! Kitartás!”