Sztáréletmód

Molnár Nini: „Időnként megengedek magamnak egy kis bűnözést”

A divattervező néhány évvel ezelőtt a külföldi barátai által ismerkedett meg a 8/16-os diétával. Tudományos háttere és élettani hatása győzte meg, hogy érdemes kipróbálni.

A tizenhat órán át tartó koplalás nem túlságosan nehéz, ugyanakkor számos pozitív hatása van a szervezetre: erős méregtelenítési folyamatok zajlanak le a testben.

„Déltől nyolcig ettem”

Nini a közelmúltban kipróbálta ezt a diétát, ám nem fogyókúrás céllal kezdett bele. „Számomra ez a diéta az egészségről szól. Amikor először hallottam erről, azonnal megtetszett, hogy a 16 órás koplalás során méregtelenítési folyamatokat végez a szervezet. Ennek a diétának több formája van. A tizenhat órás koplalást megelőzően ki lehet próbálni négy vagy hatórás böjtidőszakokkal is. A legjobb hatás azonban a nyolcórás verzióval érhető el. Ezt én másfél-két hónapon át végeztem egyhuzamban. Nagyjából déltől nyolcig ettem, utána este nyolctól másnap délig nem. Reggelire általában zöld teát ittam, ez az éhségérzetet is csökkenti. Így nem éreztem megterhelőnek, ha csak dél vagy egy körül ettem először a nap folyamán.”

Számára ez az étkezésforma az egészségről szól (Fotó: Archív)

„Odafigyeltem a mértékre”

A nyolcórás evési időszakban sem habzsolt a koplalást követően. „Odafigyeltem a mértékre, és arra, hogy egészséges ételeket egyek. Az első étkezésem általában valamilyen könnyű, zöldséges fogás volt, például tonhal- vagy quinoasaláta, esetleg csirke vagy hal zöldségekkel. Vacsorára ugyancsak valami ezekhez hasonló volt a menü. A szénhidrátot nem száműztem teljes mértékben, hiszen a bizonyos százalékban a zöldségekben is megtalálható. A chips, a sült burgonya és a kenyér diétától függetlenül is minimalizálva van az étrendemben, de vannak olyan napjaim, amikor becsúsznak ezek a dolgok. Időnként megengedek magamnak egy kis bűnözést. Arra pedig mindig törekszem, hogy naponta másfél-két liter folyadékot igyak.”

„Több energiám lett”

Nini délelőttönként sportolt a diéta alatt. Bár nem reggelizett, a szervezete elegendő energiát raktározott az edzéshez. „Ez a diéta nagy fegyelmet igényel, de nem jelent éhezést, nem megterhelő a testnek. Nyolc órán át elosztva megkapja a szervezet a szükséges kalóriamennyiséget. Feltűnt, hogy több energiám lett a diéta hatására. Arra azonban figyelni kell, hogy a koplalás után ne habzsoljunk, mert az hízáshoz vezet. Mivel ez a diéta mindennapos szigorú rutint igényel, nekem sem mindig fér bele, hogy eszerint étkezzek. A napi időbeosztásom időnként ellehetetleníti az időkeret betartását. Fontos, hogy mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbb diétát.”

Kiemelt kép: Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!