Dévényi Tibor megszólalt a betegségéről: már képtelen bejárni a munkahelyére
Dévényi Tibi bácsi még februárban arról számolt be, hogy a látása folyamatosan romlik és lábproblémái miatt is állandó kezelésre szorul. Elárulta, hogy van most.
Dévényi Tibi bácsi még februárban arról számolt be, hogy a látása folyamatosan romlik és lábproblémái miatt is állandó kezelésre szorul. Elárulta, hogy van most.
Három évvel fia tragikus halála után Bagdy Emőke a gyászról beszélt . A klinikai szakpszichológus elárulta, a veszteség után lezárta folyamatban lévő terápiáit, és azóta sem vállal új eseteket. Mint mondta, neki is segítségre volt szüksége ahhoz, hogy „valahogyan túlélje” a történteket.
Rost Andrea nemrég a színpadot a parlamentre cserélte, de nagyon úgy tűnik, hogy az operaénekesnő a rivaldafénytől így sem tud elszakadni.
Drámai hetek után végre biztató hírek érkeztek Bonnie Tyler állapotáról. Az énekesnőt sikerült felébreszteni a mesterséges kómából, ám a harc még messze nem ért véget.
Gáspár Evelin visszaült az iskolapadba. A jelek szerint azután is vannak még tervei a politikai pályával, hogy távozott a Külügyminisztériumtól.
A Jászai Mari-díjas Janza Kata példaértékű kapcsolatban áll mindkét gyermekével. Janka és Samu szeretettel, bizalommal és őszinteséggel fordulnak édesanyjuk felé.
Filmbe illő jelentként emlékszik feleségével való megismerkedésére A hegyi doktor sztárja, Hans Sigl. A jóképű színész épp a reptéren állt sorban, amikor megpillantotta sorozatbeli kisfiát, aki mellett ott állt az édesanyja is. Állítása szerint első látásra beleszeretett Susannéba.
Péterfy Bori állítása szerint óriási párkapcsolati drámákat élt meg, ezért bőven volt honnan meríteni a színpadi alakításaihoz.
Bár évekkel ezelőtt még közösen küzdöttek meg házasságuk válságával, most ismét aggasztó pletykák kaptak szárnyra Lotfi Begi és felesége, Lotfi-Schadi Réka kapcsolatáról. Egyre többen beszélnek arról, hogy a Nyerő Páros egykori szereplőinek házassága véget ért.
Balázsovits Edit ugyan nem, a kommentelők viszont nevesítették, kire utalhatott a színésznő, amikor egy interjúban azt mondta, édesapja, Balázsovits Lajos talán ma is élne, ha a Játékszín máshogy alakul. Németh Kristóf megszólalt a story.hu-nak, érzi, hogy egyértelmű az utalás, és a súlyos vádat szeretné a színésznővel tisztázni.