Egy évvel ezelőtt októberben, 95 évesen ment el Müller Péter felesége. Ő pedig hét évtizedes házasság, veszteség és a gyászév letelte után újabb szerelemre vágyik.

Müller Péter az elmúlt évtizedekben gyakran mondogatta, mindent a nőknek köszönhet. A nagymamájának, édesanyjának, feleségének és a többi nőnek. Özvegyemberként sem mondott le róluk. „Soha nem voltam egyedül, és most is úgy érzem, kell, hogy legyen mellettem egy nő. Kinyújtom a kezem, és nincs mellettem senki, ebbe nem akarok beletörődni. Nem akarom ezt az állapotot fenntartani” – mondja Müller Péter elöljáróban.

Hat év mosolyszünet

Ahogy mondja, egy kilencvenéves férfi is tud nagyon szerelmes lenni, legalábbis ő így van vele.

„Én rengeteget írtam és tapasztaltam a szerelemről. A boldogságát, csődjét, kudarcát, veszteségeit, mindent megtapasztaltam, ami ebben a műfajban létezik. A szakítást is.

A feleségemmel, Ágival hat év kimaradt a közös életünkből. Elhagyott, hat évig nem volt mellettem, nem voltunk együtt.

Én akkor is kerestem valakit, mert nem akartam és nem tudtam egyedül élni.”

De vajon mit érzett akkor, amikor elhagyta a felesége, ezt hogyan tudta feldolgozni? Erről is őszintén mesél.

„Az elhagyásban megtanultam azt a maradandó, nevezzük így, hűtött bölcsességet, hogy az ember megkérdezi magától: mennyi ebből a vágy, a szenvedély, az érzékiség, szerelem, és mennyi ebből a sors.

Ha sors, akkor nincs mit tenni ellene. Ha csak egy találkozás, összekoccanás, akkor ettől lehet nagyon szenvedni. Ilyen értelemben engem még soha nem hagytak el. Amikor elhagytak, az nagyon tanulságos volt.

Fontos a szépség és a humorérzék

Az újrakezdésről azt mondja, a teste valóban kicsit megkopott, lelke azonban egészen más életkorban jár, nem érzi többnek magát 27-28 évesnél.

„Nekem ez az öregkor szokatlan, olyan, mintha fölvettem volna egy rossz kabátot, ami szűk, ami nem rám van tervezve.”

Müller Péter álmodozik, tervezi a jövőt, de amikor társról, szerelemről beszél, vajon milyen nőről álmodozik?

„Először is legyen szép. Az nekem nagyon fontos. A szépség alatt értem azt a szexepilt, ami nem biztos, hogy a divatlapok meg az újságok címlapján szerepelhetne, de legyen benne valamilyen olyan fajta sugárzás, ami vonzó. És legyen humora.

Ha nincs derű és humor benne, az a leglélekidegenebb állapot. Ha nem tud nevetni, derülni ezen az egész csődbe ment világon, akkor az nem lehet az én társam, mert akkor bennem sem fedezi föl azt a huncut embert, amilyen én vagyok.

Emellett velem kapcsolatban legyen megértő, mert bizonyos szempontból egy őrült vagyok, rendetlen, nem tudom, mit hova tettem. Pláne most, hogy öregszem. Szétszórt vagyok, mert csak arra figyelek, amit éppen csinálok. A feleségem halála után, hogy ezt túléljem, nekiláttam megírni az önéletrajzi könyvemet. Akkoriban nem maradt más örömöm, csak az írás. Szükségem volt erre az önfeledt boldogságra, mert egyedül maradtam, gyászoltam.

De most újra nyitott a szívem egy új szerelemre, vágyom egy társra. Remélem, nem kell sokáig várnom rá. Ági is ezt akarta, hogy a halála után ne maradjak egyedül, találjon rám az újabb szerelem.

Élete utolsó 5-6 évében fekvőbeteg volt, és ahogy múltak az évek, mind reménytelenebb állapotba került. Egyre inkább csak szenvedett, minden kilátás és a gyógyulás lehetősége nélkül.”

Teljesíti felesége vágyát

Müller Péter és a felesége az utolsó években sokat beszélgettek. Arról is, hogy amikor Ági elmegy, hogyan tovább a férjének.

„Egy alkalommal, amikor már nagyon elfáradt, és nagyon elege lett mindenből, megkért, imádkozzunk együtt. Imádkozott Istenhez, hogy hagyja őt meghalni. Engedje el, oldozza fel.

Fogtam a csonttá soványodott kezét, én is imádkoztam vele. Aztán elment, de az emléke örökre velem marad, ilyenformán ő örökre velem él.

És akivel egyszer majd talán össze­kötöm újra az életem, annak tudnia kell ezt, és el kell fogadnia.”