Beni már három és fél éves elmúlt, idén szeptemberben kezdte az óvodát, és az édesanya szerint eddig jól vette az akadályokat. Különben is egy jó természetű, szociális, mosolygós gyerek, akivel még utazni is könnyű.

Nem ez volt az első alkalom, hogy Kustánczi Lia és óvodás kisfia, Beni kettesben vágtak neki a nagyvilágnak. „Tavaly Dubajban voltunk, de rendszeresen járunk hétvégente wellnessezni is. Mindketten nagyon élvezzük a közös kiruccanásokat, persze nem mondom, hogy egyedüli felnőttként olykor ez nem fárasztó…” – kezdi mosolyogva a negyvenkét éves üzletasszony.

„Egy hetet töltöttünk Spanyolországban”

Bár a párja, Gordon szívesen csatlakozott volna hozzájuk, végül nem tudott kivenni szabadságot. „Benivel nagyon szerettük volna látni a tengert, úgyhogy megvettem a repülőjegyet Mallorcára, becsomagoltam, és elindultunk.

Hogy mennyire volt nehéz az út egy három és fél évessel? Semennyire…

Nálunk az a titok, hogy kellő mennyiségű játék legyen elrakva a hátizsákba, ami pár óráig lefoglalja őt. A sorban állás már más kérdés, mint egy karámban, úgy tereltek minket visszafelé a repülőtéren, sokat kellett várni. Álltam ott a gyerekkel, a két-két bőrönddel és hátitáskával, és vártam, amíg sorra kerülünk. Ezt leszámítva semmi bonyodalom nem volt. Egy hetet töltöttünk Spanyolországban. Sokat strandoltunk, homokoztunk, plusz béreltem autót, így különböző programokra is el tudtunk menni. Voltunk cseppkőbarlangban, dínóparkban. Az egész róla szólt. Kivéve a szállás, ami nem egy tipikus gyerekbarát szálloda volt… Azt csakis magam miatt választottam” – neveti el magát.

A spanyol vakáció képeiért kattintson galériánkra!

„Négytől hatig elérhetetlen vagyok”

Lia két és fél évvel ezelőtt nyitotta meg az egészségügyi központját, amivel máig rengeteg feladata, munkája van. Ráadásul úgy tekint rá, mint a második gyerekére, így talán semmi meglepő sincs abban, hogy a nyaralás alatt is dolgozott. „Hajnalban keltem, és addig ültem a gép előtt, ­amíg Beni fel nem ébredt. Vagy a délutáni alvásidejét használtam ki. Tőle semmiképpen sem szerettem volna időt elvenni. Ez így van a hétköznapokban is.

Imádom a munkám, fontos a karrierem, vagy az, hogy a cég bővüljön, növekedjen – épp most nyitottuk meg a gyereknőgyógyászati részlegünket –, de én legkésőbb fél négykor felállok, hogy odaérjek a gyermekemért az óvodába.

Az azt követő két órában pedig elérhetetlen vagyok. Akkor mindig közös program van. Elmegyünk a játszótérre, vagy elviszem fagyizni, esetleg ugrálóvárba. Vagy csak bevásárolunk. Egyedül üzeneteket olvasok csak, tehát ha valami halaszthatatlan dolog történik, azt azért látom.”

Teljes az életük

Nem kérdés, hogy az édesanya számára a fia az első. „Nekem soha nem teher vele lenni! Boldog vagyok, és megbecsülöm az együtt töltött időt. Sokáig vártam rá” – hangsúlyozza Lia.

Majd azt is elárulja, hogy a párjával szeretnének még egy gyereket. „Örülnénk, ha ­Beninek jövő ilyenkor már lenne egy kisöccse vagy egy kishúga. Meglátjuk… Egyébként meg már így is teljes az életünk.

Tényleg óriási szerencsénk van a fiunkkal. Ő egy kiegyensúlyozott, mosolygós gyerek. Könnyű vele. Csak akkor kell résen lenni, ha elfárad.

Van egy pont, ha ezt nem csípjük el azonnal és fektetjük le időben, kő kövön nem marad. Akkor a mesenézés sem segít. És ha ez épp egy étteremben történik, kénytelenek vagyunk angolosan távozni…” – viccelődik.

Arra is kíváncsiak voltunk, neki vagy a fiának volt-e nehezebb az ovikezdés. „Még szokjuk a dolgot. Első nap vele voltam, a második nap egy órára otthagytam, aztán kettőre, és így tovább. Az nagyban megkönnyíti a beszokást, hogy ő volt bölcsis. Szóval mosolyogva megy be, mosolyogva jön ki. Hál’ isten, nincs szeparációs szorongása, annak ellenére sem, hogy elég anyás.”