A Mamma Mia! sztárjain átok ül: Amanda Seyfried a legújabb áldozat
Meglepte a világot Amanda Seyfried és szintén színész férje váratlan bejelentése: közös közleményben tudatták, hogy egy ideje nem élnek együtt, és házaspárként elválnak útjaik. Nem ők az elsők a Mamma Mia! sztárjai közül, akiknek a válása derült égből villámcsapásként érkezik.
Amanda Seyfried és Thomas Sadoski kilenc évig voltak házasok, és született két gyerekük. A lányuk, Nina kilencéves, a fiuk, akinek a nevét sosem árulták el, éppen most ünnepelte a hatodik születésnapját.
A válás híre Hollywoodban is mindenkit váratlanul ért, hiszen a negyvenéves színésznő és a szintén színész férje hosszú éveken át Hollywood egyik legkiegyensúlyozottabb párjának számítottak, a nyilvánosság előtt mindig úgy tűnt, hogy nagyon szeretik egymást. Most mégis ezt írták:
Egy ideje már külön élünk, és ezalatt bebizonyosodott, hogy a családunknak jobb így. De örökre megmaradunk egymásnak, és ez jó
– fogalmaztak. Hangsúlyozták, hogy továbbra is közösen nevelik gyermekeiket, és szeretetteljes, támogató kapcsolatban maradnak egymással.
Amanda Seyfried a legutóbbi a sorban
Akármilyen baráti volt is az elválás, most mégis sokan teszik fel a kérdést: vajon létezik a Mamma Mia!-átok?
A legendás ABBA-musical filmsorozatához köthető világsztárok közül az elmúlt években ugyanis több olyan színész is szakított a párjával, akikről korábban mindenki azt gondolta, hogy örökké együtt maradnak.
Amanda Seyfried váratlan válása már a harmadik a sorban a Mamma Mia! leghíresebb szereplői közül. Korábban Meryl Streep és Colin Firth sokkolta azzal a rajongókat, hogy tönkrement a példásnak hitt házasságuk.
Meryl Streep szakítása sokáig titok maradt
Meryl Streep és a szobrász Don Gummer története évtizedeken át Hollywood egyik legszebb love storyjának számított. Közel negyven évig éltek házasságban, négy gyereket neveltek fel együtt.
Épp ezért valósággal sokkolta a világot, amikor 2023-ban kiderült, hogy rég nincsenek együtt, valójában már hat éve külön élnek. A válást hivatalosan azóta sem mondták ki.
Hasonló meglepetést okozott Colin Firth és olasz felesége, Livia Giuggioli válása is. A pár több mint húsz évig volt együtt, felneveltek két fiút, és mindig igazi álompárnak tűntek.
2019-es szakításuk nagy visszhangot keltett, akkor sokan úgy érezték, hogy az egyik utolsó nagy romantikus hollywoodi szerelmi történet ért véget. Igaz, ők is barátságban váltak el, és azóta is nagyon jóban vannak.
Pierce Brosnanéken remélhetőleg nem fog az átok
Így aztán nem csoda, hogy Amanda Seyfried friss szakítása után sokan már Mamma Mia!-átokról beszélnek. Szerencsére van azért ellenpélda is.
A filmmusical szintén fontos szereplője Pierce Brosnan, ők viszont a feleségével, Keely Shaye Smith-szel minden jel szerint továbbra is imádják egymást.
A sztárvilág egyik legstabilabb házaspárjaként több mint három évtizede együtt vannak, és a színész ma is ugyanolyan rajongással beszél feleségéről, mint kapcsolatuk elején.
Bár az élet gyakran tartogat váratlan fordulatokat, remélhetőleg Pierce Brosnan és Keely története bizonyítja majd, hogy a Mamma Mia!-átok mégsem létezik.