Elvitték a rendőrök Kabát Pétert: ezért hallgatták ki a Celeb vagyok, ments ki innen! műsorvezetőjét
Mintha a műsorvezetők vinnék a show-t a Celeb vagyok, ments ki innen! RTL-realityben. A kolumbiai forgatásról már két műsorvezető távozott, egyikük komoly fejsérülést szerzett, s most kiderült: Kabát Peti is bajba került. Az exfocistát a bogotái repülőtéren több ezer utas közül emelték ki a rendőrök. Azt hitte, csak egy átverés áldozata, ám hamar rájött, hogy ez nem játék.
Egyre több rossz hírrel lepnek meg minket a Celeb vagyok, ments ki innen! című reality műsorvezetői. Ahogyan arról korábban a story.hu is beszámolt: előbb Istenes Bence sebesült meg a forgatás közben, egy toi toi wc ajtaja úgy fejbe csapta, hogy kórházba került és több öltéssel kellett összevarrni a fejét. Nem sokkal később kiderült, az egyik műsorvezető, Árpa Attila is távozik a műsorból, legalábbis eredeti szerepköréből, és beépített emberként költözik be a táborba. A kaland azonban nem tartott számára sokáig, nem sokkal később ugyanis elhagyta a dzsungelt és hazautazott. Néhány napja pedig Puskás Peti közölte: Istenes Bence szombaton vezeti utoljára a műsort, a televíziós ugyanis csupán két hétre szerződött az RTL-lel, mert nem akarta sokáig magára hagyni a családját, feleségét, Csobot Adélt és két gyermekét, Nátánt és Ádint.
Most kiderült, újabb "baleset" nehezítette meg a Celeb vagyok, ments ki innen! forgatását. Az egyik stábtag, nevezetesen Kabát Peti számára már a Kolumbiába vezető út is nem várt izgalmat tartogatott: az exfocistát lekapcsolták a bogotai repülőtéren.
„Elfogyott a pénz, kéne munka…”
Peti egyáltalán nem ismeretlenként érkezett a dzsungelbe, hiszen a 2017-es évadban egészen a győzelemig menetelt. Ezúttal azonban egészen más feladat vár rá: Árpa Attilát váltva titkos összekötőként vesz részt a játékban. A tábor melletti telefonfülkéből jelentkezik majd, és az ő feladata lesz, hogy átadja a nézők által kitalált legnagyobb feladatokat a mit sem sejtő celebeknek.
A visszatérése igazán „kabátpetis” volt. A dzsungelbe egyenesen a folyóból evezett ki, ráadásul tetőtől talpig csuromvizesen. Amikor pedig a műsorvezetők elé ért, mindössze ennyit mondott: „Elfogyott a pénz, kéne munka…”
A vicces bevonulást azonban megelőzte a reptéri ijedelem. Kabát Peti az egyik napilapnak mesélte el, hogy már a bogotái repülőtéren kellemetlen helyzetbe került: a hatóságok több ezer utas közül éppen őt emelték ki ellenőrzésre.
Elvitték a rendőrök
A rendőrök csak spanyolul beszéltek, Peti viszont angolul próbált kommunikálni velük, ráadásul még térerő sem volt, így gyakorlatilag sem segítséget kérni, sem megfelelően tájékozódni nem tudott.
Eleinte még arra gondolt, hogy valami tréfáról lehet szó. Azt hitte, talán Istenes Bencéék viccelik meg, és valamilyen tortás meglepetés vár rá. Csakhogy az idő telt, ő pedig továbbra is egy zárt helyiségben rostokolt. Ekkor már egyre kevésbé tűnt úgy, hogy egy egyszerű átverés részese lenne. Néhány órán keresztül kellett feszült bizonytalanságban várnia, miközben a hatóságok papírokat ellenőriztek és intézték az ügyét. Végül sikerült tisztázni a félreértést, így Peti fellélegezhetett. Folytathatta útját a kolumbiai dzsungelbe, ahol már várt rá az új szerepe és a nem mindennapi feladat.