Napi friss

Balázsovits Edit szívszorító vallomása édesapjáról: „Azt az éjszakát most már szívesen vele tölteném”

Különleges kapocs volt Balázsovits Edit és édesapja, Balázsovits Lajos között Fotocentral / Ványi Ákos
Különleges kapocs volt Balázsovits Edit és édesapja, Balázsovits Lajos között

Elegáns, visszafogott nőnek látja a környezete, ám ő sokáig inkább a ráragasztott címkékkel, vagyis a híres szülők árnyékával és a saját szorongásaival küzdött – mesélte Balázsovits Edit Ábel Anita Nincs kamu című műsorában.

A két színésznő ismeretsége a gyerekkorukig nyúlik vissza. Ábel Anita ugyanis több produkcióban is együtt dolgozott Balázsovits Edit édesanyjával, Almási Évával, aki filmben és színházban is alakította már az anyukáját. De több forgatáson ők maguk is találkoztak, az egyik ilyen alkalomhoz különösen kedves történet kapcsolódik. Edit egy Családi kör-felvételen annyira kiborult attól, hogy a jelenetben egy fakanállal rácsaptak a füzetére, amiért rosszul rajzolt, hogy soha többé nem akart visszamenni. Később pont Anita került a helyére.

„Úristen, elvettem a szerepedet!” – nevetett a történeten a házigazda, Edit azonban rögtön megnyugtatta:

Dehogyis, te meg tudtad csinálni, amit én nem.

„Kárt okozott a pályámon”

A gyerekkori találkozások után hosszú idő telt el, mire újra keresztezték egymás útját. Anita később nézőként látta Editet a Kabaré című előadásban, és most bevallotta neki: eleinte voltak fenntartásai. Nem igazán tudta elképzelni őt Sally Bowles szerepében, Edit alakítása azonban pillanatok alatt elsöpörte az előítéleteit. A törékeny, esendő nőt mutatta meg a harsány kabaréénekesnő mögött, és más oldaláról láttatta a sokszor elegáns, visszafogott szerepekbe skatulyázott színésznőt. Edit hálás volt a dicséretért, de mint elárulta, a szakmai visszajelzések mégis mély sebet ejtettek rajta.

„Az egyik kedvenc szerepem volt, és mérföldkő a színészi életemben, de akkor ezt nem ismerték el azok, akik megmondóembernek számítottak. Olyan kritika is született, hogy takarodjak a színpadról” – idézte fel. Huszonnyolc éves volt, és bár igyekezett túllendülni a bántó mondatokon, ma már úgy látja, azok komoly hatással voltak a pályájára. Ráadásul éppen akkor hagyta el a Vígszínházat, és szabadúszóként próbált új életet kezdeni.

„Nagy kárt okozott a pályámon. Nem volt támogató a közeg, finoman szólva.”

A név kötelez?

Editet egész életében elkísérte a kérdés: vajon mit köszönhet a tehetségének, és mit a szüleinek, Almási Évának és a nemrég elhunyt Balázsovits Lajosnak? Ő maga soha nem érezte úgy, hogy pusztán a vezetéknevéért kapott volna szerepet, a környezetén azonban sokszor észrevette ezt a feltételezést.

„Volt, hogy ezt ki is mondták, már a főiskolán is. Borzalmasan fájt” – vallotta be. Édesapjával hat éven át dolgozott együtt a Játékszínben.

„Volt benne dac mindkettőnk részéről: ha ez nehézséggel jár, akkor gyerünk, hadd szóljon! De nagyon szerettünk, és nagyon jól is tudtunk együtt dolgozni” – mondta. Igaz, kívülről sokan kivételezett helyzetnek láthattak a szituációt. Ő azonban akkoriban éppen azt élte meg, hogy a szakma egyébként is kitaszította. Férjhez ment egy civil férfihoz, megszületett a fia, és mintha lemondtak volna róla. Az édesapjával közös munka viszont biztonságot adott, ugyanakkor idővel félelmet is ébresztett benne. Később visszatalált a Vígszínházhoz, ám a bizonyítási kényszer ma is él benne.

„Rettentően hiányzik”

Nem titkolja, édesapja elvesztése óta különösen fájóak az emlékek. Edit úgy érzi, minden fontosat megbeszéltek egymással, és a korábbi konfliktusaikat is sikerült feloldaniuk. Egyetlen pillanatot mégis másként csinálna.

Volt egy este a kórházban, amikor apu azt kérte, aludjak ott. Egész nap vele voltam, és azt mondtam, hadd menjek haza. Azt hittem, még hosszan megy majd ez az egész... Azt az éjszakát most már szívesen vele tölteném.

A színésznő szerint a fiatalságban van valamiféle különös kegyetlenség: amíg az ember nem veszíti el valamelyik szülőjét, nem mindig érzi, mennyire véges a közösen tölthető idő.

„Talán szelídebb lennék vele, mint amilyen időnként voltam. Rettentően hiányzik, és szeretném vele megbeszélni mindazt, ami történik velem.”

Apa és lánya között már korán különleges szövetség alakult ki. Amikor Edit 16 lett, együtt járták Pestet hajnalig. A kötelességtudó kamasz másnap mégis iskolába ment. Otthon fürdőköpenyben várta az apja, és kérdezte:

„Normális vagy? Ki kellett volna hevernünk a tegnapot!”

Kedves? Na nem!

Bár Editről mindenkinek egy szinte arisztokratikus nő jut eszébe, ő nem egészen így látja magát. Nemrég még a fodrászát is arra kérte, úgy vágja rövidre a haját, hogy ne tűnjön olyan kedvesnek.

„Van bennem szabadságvágy, csak ezt gyerekkoromban igyekeztek letörni, mert időnként veszélyesnek ítélték” – mondta nevetve. Az elegáns külső mögött saját bevallása szerint egy harcos, ugyanakkor szorongó és megfelelni vágyó nő rejtőzik. Egy olyan nőé, aki ötven felett már nem akar mindenáron újra és újra bizonyítani. Nem feladta, inkább megnyugodott.

„Arra jöttem rá, hogy másnak van értelme. Annak, hogy olyan munkát vállaljak el, amit szeretek, és olyan emberekkel legyek, akikkel jó együtt dolgozni.”

„Rossz anyós leszek”

Humorából akkor sem veszített, amikor Anita azt kérdezte, milyen anyós lesz majd. „Rossz. Szerintem rossz” – vágta rá gondolkodás nélkül. Fia, Richárd még óvodás volt, amikor beleszeretett egy kislányba, Edit és Almási Éva pedig már akkor kritikus szemmel figyelték a választottját. A színésznő persze gyorsan megígérte: ha majd eljön az idő, igyekszik visszafogni magát. „Tényleg azt szeretném, hogy a fiam boldog legyen” – tette hozzá, bár Anita szerint ez volt a beszélgetés egyik leggyanúsabban „kamu” mondata.