Az elmúlt időszakban egyre többször beszélt arról Jákob Zoltán, hogy a sikerek és a csillogás helyett ma már valami nagyon mást keres. A milliárdos üzletember egészen Baliig utazott volna, hogy választ kapjon a kérdéseire. Közben azonban rájött: mindezért talán nem is kell a világ másik végére mennie.

Aligha panaszkodhat arra Jákob Zoli, hogy ne lenne része élményekben: bejárta már a világ számos gyönyörű pontját, miközben üzletemberként is szinte mindent elért, amit valaha kitűzött maga elé. Az utóbbi időben azonban látványosan megváltozott benne valami, és egyre kevésbé az újabb célok, tárgyak vagy luxusutak hozzák lázba.

Tavasszal már arról beszélt lapunknak, hogy az utóbbi időben ráébredt: a valódi, mély emberi kapcsolódások hiányoznak neki. Nemrég újra útnak indult, hogy kicsit kiszakadjon a megszokott kerékvágásból, ám az indulás előtt nem sokkal minden terve borult, ami az istenek szigete, azaz Bali felé vitte volna…

Technikai probléma

Pedig ez nem egy egyszerű nyaralás lett volna. Az elmúlt időszakban ugyanis tudatosan keresi azokat a helyzeteket, amelyekben lelassíthat, magára figyelhet, és távol kerülhet attól a pörgéstől, amely hosszú éveken át meghatározta az életét. Korábban a Maldív-szigeteken és Mauritiuson is egyedül töltött egy kis időt, és ezek az utak komoly felismeréseket hoztak számára. Bali ennek a belső utazásnak lehetett volna a következő állomása.

„Már megvolt a repülőjegyem, mert szerettem volna egy kicsit feltöltődni és rendet tenni magamban. Indulás előtt egy órával azonban kiderült, a légitársaság technikai problémája miatt mégsem tudok elutazni. Egy pillanatra csalódott lettem, aztán arra gondoltam: attól, hogy Bali most nem jött össze, a feltöltődésről még nem kell lemondanom. Beültem az autóba, és végül Bécsben kötöttem ki – meséli a Storynak Zoli, aki utólag már úgy érzi, nem véletlenül alakult így az útja.

Talán éppen ez volt ennek az egésznek az üzenete: a lelki utazást nem kilométerben mérik.

Nem feltétlenül kell elmenni a világ másik végére ahhoz, hogy az ember kiszakadjon a megszokott életéből, elcsendesedjen és egy kicsit más szemmel nézzen önmagára.”

A mélység lett a mottója

Ez a gondolat különösen érdekes egy olyan ember szájából, akinek az életét hosszú időn keresztül éppen a teljesítmény és az újabb célok elérése határozta meg.

Zoli korábban azt mondta, a „mélység” lett a mottója, és elege van abból a világból, amelyben folyton a sikert és a csillogást hajszoljuk. Most pedig mintha egy lépéssel közelebb került volna mindehhez. „Nem újabb élményeket akarok begyűjteni, hanem szeretném jobban megélni azt, ami éppen történik velem.

Sokat dolgoztam, sok célt elértem, és az ember egy idő után még a sikerhez is hozzászokik.

Régebben mindig azt kerestem, mi legyen a következő nagy cél. Most inkább azt keresem, hogyan tudok újra örülni az egyszerű dolgoknak. Egy hosszú sétának, a Duna-partnak, egy kávénak, annak, hogy leülök valahol, és csak figyelem a várost.” Ehhez pedig Bécs éppen megfelelő helyszín lett. A Nagy Ő egykori főszereplője meditált, hosszú sétákat tett, bejárta a belvárost és a Duna-szigetet.

Jól jött a nyugalom

Ráadásul olyasmit is élvezhetett, amire ismertsége miatt Magyarországon jóval kevesebb lehetősége van: egyszerűen eltűnhetett az emberek között. „Jólesett, hogy kint egy kicsit bele tudtam olvadni a tömegbe. Otthon nagyon sok szeretetet kapok az emberektől, sokan odajönnek hozzám egy közös képért, aminek természetesen örülök.

De néha különleges érzés az is, amikor nem engem figyelnek, hanem végre én figyelhetem észrevétlenül az embereket és az életet körülöttem

– vallja be. Bécs ráadásul most egészen más arcát mutatja neki, mint amire korábbról emlékezett. Kevesebb a nyüzsgés, az éttermekben sok az üres asztal, a város csendesebb. Máskor talán hiányolná a pezsgést, de így, nyár végén éppen erre volt szüksége.

"Lehet, hogy a hőség és a nyári szabadságolások miatt volt ez, de nekem épp jól jött a nyugalom. Bali talán látványosabb spirituális helyszín lett volna, Bécs viszont arra tanított, hogy a csendet nem mindig egy távoli szigeten kell megtalálni. Néha elég hozzá az is, hogy az ember megáll, kikapcsolja egy kicsit a külvilágot, és végre odafigyel, mi történik bent, a lelkében.”