Napi friss

Súlyos balesetet szenvedett Peller Károly, vegyszer marta szét az arcát előadás közben

Peller Károly Shrek jelmezében égett meg Fotocentral / Olajos Piroska
Peller Károly Shrek jelmezében égett meg

Sebhelyes arccal ült a Ridikül kamerái elé egy interjú kedvéért Peller Károly, így adás közben derült ki, hogy a színészt súlyos baleset érte. Egy színházi előadás közben viselt maszk okozta a bajt.

A stúdióban már kedélyesen mesélt a sebről Peller Károly, pedig az láthatóan nem egy kis bibi.

Peller Károly arcát vegyszer marta szét Story / Archív
Peller Károly arcát vegyszer marta szét

A maszk vegyszerben ázott

A DunaTV Ridikül című műsorában először arról beszélt, hogy A Szépség és a Szörnyetegben a szörnyeteg szerepe mérföldkő volt a karrierjében.

„Az egy olyan nagyívű szerep, és egy olyan lelki átváltozáson kell átmenni benne a külső átváltozáson kívül, amit most egyébként sikerült produkálnom...” – mutatott az arcán éktelenkedő hatalmas sebhelyre.

Mint kiderült, a csúnya égési sérülés egy másik színpadi előadás közben keletkezett.

„Ez egy másik musicalhez kapcsolódik, a Shrekhez, ami szintén egy csodálatos szerep és csodálatos ajándék az élettől. Hát sajnos ott történt most velem egy baleset.

Valami vegyszerrel volt tisztítva a maszk, és négy órán keresztül áztam ebben a vegyszerben, és egy kicsit szétmarta az arcomat

– mesélte Károly, de a látvány nem kis sérülésre utal.

A színész ugyan elbagatellizálja a történteket, de a riporter nem hagyja, és arról faggatja, hogyan tudott így játszani. Kiderült, Peller érezte a fájdalmat, és hogy baj van, de nem szólt, így nem vették le róla a maszkot, a vegyszerben ázva játszotta végig a darabot.

Még egy színpadi baleset

Peller Károly nem túl szerencsés az utóbbi időben, januárban is színpadi baleset érte, akkor a karja sérült meg olyan súlyosan, hogy a teljes felépülése hónapokig tartott. A 46 éves színész, rendező egy operettgálán, a színpadon egy rosszul sikerült mozdulat után hirtelen erős fájdalmat érzett a karjában. Kiderült, elszakadt a bicepszín a karjában. A művész a közösségi oldalán tájékoztatta rajongóit a történtekről, ahol azt is elárulta, hogy elkerülhetetlenné vált a műtét.

A story.hu-nak akkor azt is elmondta, hogy implantátumot ültettek a karjába, azzal rögzítették a bicepszét.

„Átfúrták a csontot, szétvágták a kezemet, úgyhogy most fájdalomcsillapítókon élek. (...) Azt mondták az orvosok, hogy nagyjából fél év lesz, mire teljesen felépülök, és terhelhető lesz a karom.”

Akkor jó időre búcsút kellett intenie a színháznak, a Shrek-jelmez okozta sérülés miatt szerencsére nem kellett lemondania az előadásait. A színész a közösségi oldalán közzétett posztjában arról írt, hogy jól van.

„Furán nézek ki? De miért? Két hónapja történt, akkor volt a felvétel! Már teljesen jól vagyok!” – nyugtatja aggódó rajongóit.