Napi friss

Rudolf Péter: „Szívesen éheztem volna, csak legyen testvérem"

Rudolf Péter mindig szeretett volna egy kishúgot Fotocentral / Olajos Piroska
Rudolf Péter mindig szeretett volna egy kishúgot

A színházigazgató szívében örök fájdalomként él, hogy egyke maradt. Csak később tudta meg, hogy ez csupán az anyagiakon múlott.

Testvér az, aki mindig melletted áll, támaszod, ha valami bánt. Veled van, amikor senki nincs melletted, fogja a kezed, mikor minden elveszett" írja Lőczi Vivien, a Testvér című versében, és talán jobban meg sem fogalmazhatta volna azt, amit legnagyobb bánatára Rudolf Péter sosem élhetett meg. Mint kiderült, a színházigazgató örök bánata, hogy nem született testvére.

„Lehetett volna"

Nekem nagyon fáj, hogy egyke vagyok. Mindegy, annak megvan a maga története. Harmincegynehány éves voltam, amikor édesanyámék elárulták, hogy lehetett volna, csak akkora nyomorúságban éltünk, hogy az anyagi körülmények nem tették lehetővé.

Ha hozzászólhattam volna három évesen, szívesen éheztem volna, ami hát, hülye egy mondat de legyen testvérem. És ez úgy be is akadt nekem mesélte a Friderikusz Podcastben a színházigazgató.

„Máig fáj"

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész legbelül azt is mindig érezte, milyen nemű kistestvére lett volna.

Valahogy azt hiszem húgom lett volna, és ezt nagyon fájdalmasan éltem meg, és furcsamód élem meg máig is.

Egy elképesztő viszony lehet. Nyilván van harc. Azonos neműeknél, nyilván van rengeteg komplikáció, de hála Istennek, amit most látok a gyerekeknél micsoda támaszok egymásnak, az nekem meg nagyon megnyugtató egyébként" utalt nevelt lánya, Flóra, és Nagy-Kálóczy Eszterret közös gyerekei, Szonja és Olivér kapcsolatára.

Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter 36 éve házasok Fotocentral / Schumy Csaba
Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter 36 éve házasok

„Működő közösség"

Rudolf Péter számára mindig is fontos volt, hogy legyenek gyerekei.

Hát ez a Föld, ez az élet lényege. Én mindig akartam gyereket, ez nem volt kérdés

mondja, majd egy történetet is megosztott Friderikusszal. Emlékszem, mennyire jó volt látni, amikor a Flóra még külföldön volt, visszajött, és lemaradtunk a gyerekektől egy 20 méterre. Mentünk az Apostol utcában, és azok együtt röhögtek.

Ez egy rendkívül egyszerű és tiszta kép, nem egy nagy történet, de ahogy láttam az ő kis működő közösségüket, ennél jobbat nem tudok elképzelni.