Peti és felesége, Krisztina májusban ünnepelték a 38. évfordulójukat, és mostanra már legalább húsz éve hallgatják, hogy az gombócból is sok…

Merthogy sosem voltak igazi mélypontjaik, és még a közelében sem jártak annak, hogy elengedjék egymás kezét. Persze nekik is voltak nehezebb időszakok az életükben, mondja Sipos Péter. Például, amikor hosszú éveken keresztül hajnalban vagy kora reggel ért csak haza a bulikból.

Igyekezett kárpótolni a családját

Arra a kérdésre, hogy ezekben az időkben mi segítette át őket, vagy hogy összességében mi a titkuk, azt válaszolja: a feleségének a hihetetlenül jó természete…

És az, hogy képes volt elviselni az életvitelemet.

Azért mondom csak múlt időben, mert azért ma már valamivel kevesebbet játszunk az együttessel, az Irigy Hónaljmiriggyel – vagy akár a Triásszal –, és kevésbé is csapatjuk. A kilencvenes évek őrület volt. Akkoriban előfordult, hogy este tízkor vagy éjfélkor indultunk fellépni” – magyarázza a zenész, aki cukrászdában mosogatás közben kezdett el énekelni.

Hétvégente sosem voltam otthon. De emiatt azért mindig igyekeztem kárpótolni a feleségemet és később a fiaimat is.

Meg sokat voltam velük, rengeteget jöttünk-mentünk, és évente legalább egyszer elutaztunk valahova. Különben ez még mindig így van! Hiába nagyok meg önállóak – Levi harmincéves, Gergő huszonnégy –, sok időt töltünk együtt, sőt idén közösen is fogunk nyaralni.”

Gyakran hazajárnak

Előbb a nagyfia, de nem sokkal később a kisebbik is kirepült otthonról. Ennek már három-négy éve. Érdekelt minket, hogy a feleségével hogyan élték meg azt, hogy ketten maradtak.

Csendes lett a ház… Meg is fordult a fejünkben, hogy el kellene adni, mondván, minek kettőnknek ekkora?

Illetve leköltöztünk a földszinti vendégszobába, mert felesleges volt csak miattunk felfűteni a fenti részt” – folytatja.

„De végül jól tettük, hogy nem álltunk tovább, mert a fiúk rendszeresen hazajárnak, és olykor ott is alszanak a szobáikban. Csak már nem egyedül, hanem a kis barátnőjükkel. Ez nekünk nagy boldogság. Hétvégenként grillezünk, koccintunk, nagyokat beszélgetünk.

Amúgy meg van kulcsuk, akkor jönnek, amikor csak akarnak. Kérdezik, elvihetik-e a kocsit, én meg, hogy vigyék.

Persze mindig úgy kapom vissza, hogy nincs benne benzin, és nincs lemosatva” – neveti el magát.

„De engem ez sem zavar, csak jöjjenek. Gergő ráadásul most egy hónapra haza is költözött. Ismét túlesett egy térdműtéten – az a fránya kosárlabda –, és otthon lábadozott. Na de ugye az volt a kérdés, hogy mit kezdtünk egymással a feleségemmel, miután magunkra maradtunk. Hát azt kell hogy mondjam, teljesen jól megvagyunk! Én továbbra is főként hétvégén vagyok el, ugye ő meg hétköznap dolgozik, egyébként egy lottózóban adminisztrátor. De ki szokott venni egy-egy nap szabit, és akkor csinálunk valami programot. Vagy elutazunk pár napra valahova.”

Ketten a nagyvilágban

Nemrég Vietnámban is jártak, ahol két teljes hetet töltöttek. „Régebben mindig a gyerekkel mentünk mindenhova, vagy nagy baráti társasággal. A zenekaron belül hasonló korúak a gyerekeink, ők is jókat tudtak bandázni. Az asszonyok is jóban vannak.

Különben a legtöbbünk tíz-húsz meg harminc éve házas. Szóval nálunk nincsenek nagy ficánkolások…

– jegyzi meg mosolyogva.

„Újabban viszont Krisztivel kettesben is járjuk a világot, és Vietnám hatalmas kaland volt! Mi alapjáraton menősek vagyunk, tehát ha már valahova elutazunk, akkor nem szeretünk a tenger vagy a hotel medencéjének a szélén heverészni, akkor már lássunk minél többet. Most is szinte mindent megnéztünk, mindent megkóstoltunk. Voltunk a hegyekben, múzeumokban, piacokon, parlamentben, de még mauzóleumban is. Csodálatos volt, jól éreztük magunkat.”