Napi friss

„Azon mit bocsássak meg magamnak, hogy megpofoztalak a konyhaszekrénynél?" – Nagy Zsolt kifakadt a VIASAT3 műsorában

Nagy Zsolt és felesége, Oltai Kata A felszín alatt – Egy kapcsolat pszichológiája című műsorban
Nagy Zsolt és felesége, Oltai Kata A felszín alatt – Egy kapcsolat pszichológiája című műsorban

Egy kapcsolat története soha nem csak két emberről szól, hanem arról is, amit magukkal hoznak. Nagy Zsolt és Oltai Kata őszintén mesélnek a múlt terheiről, a közös mélypontokról – és arról, hogyan lehet ezekkel együtt továbbmenni.

Nagy Zsolt és az ismert művészettörténész, Oltai Kata tizenkét éve alkotnak véd- és dacszövetséget. Az évek alatt mélypontokból is bőven kijutott nekik, amelyhez nemcsak a férfi alkohol- és drogproblémája, hanem súlyos családi öröksége, az agresszió is hozzájárult.

Szerelem volt első látásra

Az élet különböző próbatételeinél előszeretettel mondjuk azt a másiknak, hogy az „élethez szerencse is kell”. Ezek nem üres szavak, a szerencsére már a fogantatás pillanatában szükségünk van, ugyanis az egész életünket meghatározza az, hogy hova születünk. Ebből a szemszögből nézve Nagy Zsoltnak nem volt szerencsére, mert egy olyan családba érkezett, ahol férfi felmenői, a nagypapája és az édesapja is gyakran visszaéltek a testi fölényükkel.

Zsolt annyira szerette volna megtörni a családi mintát, hogy közben elfelejtette szeretni magát, és alkoholba, valamint kábítószerekbe fojtotta a bánatát. Azt, hogy ma már józan életet él, második feleségének, Katának is köszönheti.

A házaspár Bibók Bea pszichológus vendége volt a VIASAT3-on látható, A felszín alatt – Egy kapcsolat pszichológiája című műsorban, ahol megrendítő őszinteséggel vallottak közös életükről, a négy fal között zajló drámákról.

„Én azt gondoltam, hogy nekem már nőkkel nem igazán lesz kapcsolatom, mert alkalmatlan vagyok rá. És egyszer csak megláttam Katát, és atyaúristen, ki ez a nő? Az az izzás, az a tűz, az a parázs és az a semmihez nem hasonlítható érzés, hogy megérkezett Ő, akiről tudom, hogy Ő az, és ez egyértelmű volt az első perctől kezdve” – idézte fel a színész a találkozásukat, amire egyébként a színházban került sor.

Kata egy barátjával érkezett egy előadásra. A kezdés előtt az utcán sétálva pillantotta meg először Nagy Zsoltot, akit akkor hajléktalannak nézett. Majd rövidesen a színpadon állva látta viszont, ráadásul meztelenül, mert az ominózus darabban pucér jelenetek is voltak.

Bibók Bea beszélgetett a házaspárral (Fotó: VIASAT3/Fábián Bori)
Bibók Bea beszélgetett a házaspárral (Fotó: VIASAT3/Fábián Bori)

Családi traumák sora

Aztán úgy alakult, hogy az előadás után beszélgetni kezdtek, és pár nap múlva már össze is költöztek. Két gyerekük született. „Fizikailag abszolút az esetem. Kicsi, erős és nagyon szépnek tartom. Nagyon él a szeme, éles eszű – dicséri párját Kata, majd folytatta. – Nagyon jó és gondoskodó apa, nagyon szeret apa lenni, jól csinálja.”

A pszichológus beszélgetőtárs természetesen mélyebbre is hatolt a kérdéseivel, és megdöbbentő részletekre bukkant. A színész ugyan már több mint ezer napja tiszta, a múltja azonban fogva tartja.

A mai napig indulatkezelési problémáim vannak, és ez nagyon sok problémát okoz. Nem felejtem el, hogy mennyi sértést, szúrást adtam embereknek, mennyi emberbe gázoltam bele

– vallotta be Nagy Zsolt. Ennek megértéséhez a múltba kell utaznunk. Zsolt a több tucat kínzó, jellemformáló emléke közül egyet el is mesélt. „Nézd, volt egy olyan nagyapa, aki felakasztotta az apámat, mert az lehúzta az eke szarvával a gyümölcsfa kérgét. Ő kisbíró volt, kidobolta a házunk előtt, hogy közhírré tétetik, hogy ’Nagy Bélát, a fiamat én kötél általi halálra ítélem.’ Áthúzta a meggyfán a kötelet, felakasztotta apámat, felállította egy kis székre, és kirúgta alóla” – mesélte a megdöbbentő történetet a színész.

Szerencsére az édesapja túlélte a szörnyűséget, de mindez nem maradt nyom nélkül. „Na ez az apa nevelt engem fel. Anyám is megvolt aprítva sokszor, én is megvoltam aprítva. És az apám, amikor feltettem neki harmincvalahány évesen ezt a kérdést, hogy ’édesapám, mégis miért verted anyámat ennyit, meg miért vertél minket, miért akartad eltörni a nővérem kezét a térdeden?’ Akkor azt mondta, ő ilyet soha nem csinált…”

Nagy Zsolt nem tudja megbocsátani magának, hogy megütötte a feleségét (Fotó: VIASAT3/Fábián Bori)
Nagy Zsolt nem tudja megbocsátani magának, hogy megütötte a feleségét (Fotó: VIASAT3/Fábián Bori)

„Olyan vagyok, mint az apám”

Az idén ötvenedik születésnapját ünneplő színész próbált túllépni a múltbéli családi traumákon, ám nem mindig sikerült. „Pont olyan vagyok, mint az apám…” – ostorozta magát, mire felesége megjegyezte, hogy azért az nagy különbség, hogyha kiabál is, de soha nem emelt kezet a gyerekeire. Pár másodperces csend után azonban Zsoltból előtört, hogy a gyerekeket soha, Katát azonban egyszer szerhatás alatt megütötte.

Azon mit bocsássak meg magamnak, hogy én megpofoztalak téged a konyhaszekrénynél? Tudom, te ezt megbocsátottad nekem, átbeszéltük az egészet, és nem fordulhat elő ez soha többet.

Egész életemben ezt próbáltam elkerülni, hogy én bármikor elkövessek egy olyat, amit az apám az anyámmal szemben. Ezt elkövettem, én követtem el és kész” – tört fel belőle a beszélgetés során.

Mire Kata megsimogatta a párját, és azt válaszolta: „Az egy kétségbeesett ember öngyűlölete volt… Egy rettegő ember mondatai és tekintete volt előttem mindennap nap, aki gyűlölte magát – ecsetelte a feleség. – Őszintén mondhatom, az az ember, akit a legjobban szeretek, aki bajban volt, és őszintén segítséget kért tőlem szavakkal is, nemcsak az egyéb megnyilvánulásaival, annál teljesen más megítélés alá esnek a kétségbeesett cselekedetek, mondatok.”

A pszichológus az adás végén meglepetés videóüzenetet játszott be a házaspár mindkét tagjának, amelyben elmondják, hogy az életet jelentik egymásnak, nem tudják és nem is akarják azt a másik nélkül megtapasztalni, és a jóban-rosszbant ők valóban komolyan gondolják.

Életmentő találkozás

„Nagyon elkeseredett állapotban voltam, a kiégés szélén, amikor mi találkoztunk. Nekem ott elegem volt magamból, a szakmai életemből, az is, hogy sikertelen voltam. Én elváltam és ott hagytam három gyereket abban a családban… Igazából fel akartam én ott azt adni, és hogyha szerintem nem találkozunk, akkor én már nem hiszem, hogy élnék. Szerintem felakasztottam volna magam a radiátorcsőre. Ez egy komoly cél volt abban az időben, hogy hogyan lehetne meghalni” – hangzott a színész megrendítő vallomása.

Kiemelt kép: VIASAT3/Fábián Bori