Nagy Zsolt nemrég a függőségéről beszélt, az interjút azzal kezdte, hogy sérült embernek tartja magát, és hogy máig hamar ki tud akadni, ha nem tetszik neki valami.
Segít neki a program
Majd azzal folytatta, hogy két éve tiszta, de szörnyen nehéz volt idáig eljutnia. „Visszakaptam az életemet. Élem az életet, amit a ’nem használó’, nem függő emberek élnek, és hozzájuk csatlakoztam. Azokhoz, akik szembe mernek nézni azzal, ami jön – mondta a színész a Magyar Hang YouTube-műsorában, hozzátéve, hogy nem hiszi, hogy az övé egy sikertörténet lenne. Gyakran meg van ijedve, de segít neki a tizenkét lépéses program. – Ha hozzányúlok, akkor az képes arra, hogy megnyugtasson, összeszedjen, rendszerezzen. Azt gondolom, hogy ezért tudom kezelni. Tehát az kevés lenne, hogy én tiszta vagyok. Itt ez a folyamatos munka magamon, a jellemhibáimon, ez nagyban hozzásegít ahhoz, hogy türelmesebb legyek.”
Nem mindenki fogadta el a bocsánatkérését
Érthetően sokat javult a kapcsolata a szeretteivel, kollégáival, amióta nem iszik, nem használ szereket. „Visszanyertem a gyerekeim, a feleségem bizalmát. Egyszer én már megcsináltam a tizenkét lépést, tehát végigmentem rajta, megvoltak a jóvátételeim is. Felkerestem, felhívtam azokat az embereket, akiket megbántottam. Volt, aki nem fogadta el… – magyarázta. – De nem tudok mit csinálni. Nekem annyi a dolgom, hogy odamegyek, és hogy azt mondjam, nagyon sajnálom ezt a dolgot.”
A felesége és a főnöke ultimátumot adtak neki
Zsolt a rehabilitációs időszakot is felidézte. „Nem volt meg bennem sem a felismerés, sem a beismerés, sem a megadás. Tudtam, hogy baj van, hogy nem jó már. De hát ahhoz kellett a főnököm, a színházigazgató, aki elküldött, hogy ’nem kötünk veled szerződést, ha nem mégy el’ – gondolt itt a rehabra. – Meg a feleségem (Oltai Kata – a szerk.). Azt mondta, hogy ’jóban, rosszban – és ez most a rossz. Ezen átmegyünk, ezt meg kell oldani. De ha nem tudjuk megoldani, és az alkohol és a cuccok neked fontosabbak, mint a családod, akkor viszont nincs értelme együtt folytatni tovább ezt az utazást.’ Les*rtam, nyilván…”
„Persze megértettem belül, hogy gondoskodni akarnak, hogy nagyon szeretnek. De üvöltöztem – hangsúlyozta. – Kifelé én voltam az ’élterápiás’, aki mindent megtesz, de nem értettem meg egyáltalán.” Azt érezte, nincs családja, hogy negyvenhét évesen sehova sem jutott, és ettől összeroppant. „Egy hónapig tényleg mindenkit a pokolra kívántam, aki engem berakott a rehabra. Dögöljön meg a segítőktől elkezdve mindenki…”
Sokaknak tartozik hálával
Időbe telt, hogy belássa, igazuk van. „Hálát érzek, hogyha a segítőimre, az otthonvezetőre, a feleségemre, az igazgatómra gondolok… És ezeket el is mondtam nekik utána, hogy mennyire savaztam, sároztam őket, és hogy sajnálom nagyon.”
Kiemelt kép és fotó: Schumy Csaba, RTL
