Nyugodtan mondhatjuk, a Hunyadi című sorozat egy csapásra a nézők kedvencévé vált idén tavasszal. A szakma és a közönség szinte egy emberként ünnepelte a történelmi szériát. Kádár L. Gellért és Törőcsik Franciska pályafutása pedig egyértelműen új lendületet kapott a hihetetlen népszerűség után. Egy ideig esély mutatkozott arra is, hogy Nagy Zsolt, Az Árulókból vagy éppen a Mellékhatásból ismert karakán színművész is szerepet kap a produkcióban. Ám végül nem így alakult.
„Kiléptem, mondtam, hogy nagyon büdös nekem ez az egész”
– vallotta be Rónai Egon Húzós című műsorában.
A végeredményt látva sem volt elragadtatva, finoman szólva sem. „Amikor nézni kezdtem, lelombozódtam: vékonykának tűnt. Nem elég jók a párbeszédek, nem kidolgozottak a jelenetek. Látszik, hogy rengeteg pénz van benne, de attól még nem lesz jó valami., én ettől nem térdelek le. Én ettől nem térdelek le, fölöslegesen kidobtak egy rakás pénzt. Hiába lett nagyon jó a nézettsége, a Győzike Show-nak is nagy volt a nézettsége, és még nagyon sok sz@r műsornak. Én inkább megnéztem volna egy jó filmet” —fakadt ki a riportműsorban.
A sármos színésznek egyébként öt gyereke van, nem szeretné, ha bármelyikük is a követné őt a pályán.
„De nem tudom megtiltani. Nagyon nehéz élet, és egyáltalán nem családbarát életforma. Folyamatos útkereséssel jár.”
Kiemelt kép: RTL