Február végén a story.hu is beszámolt róla, hogy megszületett Henry Kettner és felesége, Rebeka kislánya. A pár most a Storynak mesélt életük legboldogabb időszakáról. Kettejük közül Henry az aggódósabb, de ez már a terhesség alatt is így volt. „Én vagyok a paramami. És hát amit a szülésnél leműveltem… – mesélte nevetve a Storynak. – Úton a kórház felé több pánikrohamom is volt, meg hányingerem lett. Igyekeztem úrrá lenni rajta, kérdezgettem Rét, hogy van, mit érez, parázik-e, mégiscsak ő volt a fontos. Annyit felelt, hogy éhes… Egyedül a szülés előtt ijedt meg kicsit, de aztán nagyon gyorsan összeszedte magát. Na ez rólam nem mondható el, majd’ elájultam, az orvosok engem nyugtatgattak, miközben álltam Ré feje mellett. De ott akartam lenni, és végül nem is estem össze. Sőt még a köldökzsinórt is elvágtam, ami szintén óriási élmény volt. Aztán már le sem tudtam venni a szemem a feleségemről és a kislányomról… Apa lettem, család lettünk. És persze alig vártuk, hogy hazamehessünk, és elkezdődjön egy teljes új fejezete az életünknek” – mesélte boldogan Henry Kettner.
Ilyen apuka Henry Kettner
Az influenszer felesége, Rebeka nem tagadja, neki voltak fenntartásai azzal kapcsolatban, milyen szülő lesz a párjából. „Igazából abból indultam ki, hogy amikor a kutyusunkat, Tofut le kell vinni, Henry mindig azt mondja, ’mindjárt’, aztán újra és újra szólni kell neki. Tehát az volt bennem, hogy ez nem fog működni, ha a gyereket át kell pelenkázni…
De egyből ugrik, segít, számíthatok rá. Nem gondoltam, hogy ilyen jó apuka lesz”
– mondta az újdonsült édesanya, Henry Kettner felesége.
További részletek a legfrissebb Storyban!

Kiemelt képek: RTL, Archív




