Százezer közül felismerhető Pogány Judit hangja. Színpadon szokatlan orgánuma, beszédmodora a kollégái számára mindig is nyilvánvaló volt, de kivételes tehetsége miatt sosem volt kérdés: neki színpadon a helye. Legalábbis a színházi szakma és a közönség számára, Pogány Judit viszont másként gondolta. Pályája legelején, Kaposváron ugyanis éppen Zsámbéki Gábor rendezte az Ahogy tetsziket, amikor magnóra vette az egyik próbáját. Aztán visszahallgatta…
Nem engedték el
„Az ember megszokja a saját hangszínét, és nem hallja, hogy az jó vagy kellemetlen. Én pedig nem tudtam, hogy én ennyire csicseregve, pöntyögve beszélek, de amikor felvettem és meghallgattam, azt gondoltam, ez elviselhetetlen.
Ezt a hangot nem szabad rákényszeríteni az emberekre!
Részemről ez nagyon komoly döntés volt – mondta a Maszol erdélyi hírportálnak.
Az interjúban azt is elárulta, milyen pályát szánt magának. „Hiába tanultam közgazdasági technikumban, nem tudtam elképzelni, hogy egy irodában üldögéljek, mint statisztikus vagy vállalati tervező, esetleg könyvelő, pedig ez állt az érettségi bizonyítványomban. Gondolkodtam, mit tudok a színészet helyett csinálni, mi az, ami érdekelne vagy izgalmas lenne számomra.
Képesítés nélküli, tanyasi tanítónőnek akartam leginkább menni.
De az akkori színházigazgató, Zsámbéki Gábor nem engedte, hogy hülyeséget csináljak.”
23 perces vastaps
Elismeri, nagyon nem volt nehéz meggyőzni őt, hiszen Kaposvár abban az időben a színházi élet centruma volt Magyarországon, az volt a Csiky Gergely Színház aranykora.
„Éppen próbáltam egy fantasztikus főszerepet, Shakespeare Ahogy tetszik-éből Rosalindát. Bemutattuk, és óriási siker lett, a pesti vendégjátékunkon huszonhárom percig tartó vastaps volt a Madách Színházban. Az ügyelő mérte, mert nem hitt a szemének és a fülének. Szóval ettől kezdve számolom azt a nagy korszakot, amit már jegyzett a szakma. Mert az Ahogy tetszikre, sőt előtte már a Sirályra is tódultak az egész országból az emberek.”
„Olvasni már nem tudok”
A színésznő most, 81 évesen az Örkény Színházban játszik, amiről azt mondja, ajándék számára. „Ennél szerencsésebb öregkort nem kívánhat magának egy színész, mint amilyen ebben a fantasztikus társulatban nekem jutott. Nem ajnározgatnak ugyan, de amikor baj van, akkor ott vannak mellettem.
Miután évek óta rossz a szemem, olvasni már nem tudok, a szerepeimet is óriásira nagyított betűkkel kapom meg az olvasópróba előtti napon, hogy átböngészhessem.
Így tudom másnap a próbán elolvasni. A szembetegségemen, makuladegeneráción nem segít sem szemüveg, sem lézer, sem egyéb.”
Elárulja, nem csak a próbán kap segítséget kollégáitól. „Nemrég jelent meg az egykori kaposvári színházigazgató, Babarczy László lányának egyik könyve. Babarczy Eszter az apjáról írt egy nagyon kemény, túl őszinte vallomást. Sokan kérdezték, hogy elolvastam-e már, de hát nem tudom elolvasni. Erre jelentkezett a művészeti titkárunk, Törő Mona, hogy ő nagyon szívesen felolvassa nekem részenként.”
Igazán megható, ahogy kollégái gondoskodnak az idős színésznőről. „Egyszer csak megjött az első rész Messengeren, amit Mona küldött nekem, egy huszonöt perces hangüzenetben. Utána írásos üzenetben pedig az állt, hogy több kolléga jelentkezett felolvasásra – érzékenyül el a művésznő. – Hát ez gyönyörű! Azóta már öt újabb részt kaptam meg. Szerintem ennél szebb ajándékot ritkán kaphat egy ember. Ilyen az én társulatom!” – meséli Pogány Judit a maszol.ro interjújában.
Kiemelt kép: Szabolcs László/fotocentral.hu
