Máté Gábor legendás osztályának művészei – többek között Kovács Patrícia, Járó Zsuzsa, Jordán Adél, Mészáros Máté, Mészáros Béla – annak idején megfogadták: nyaranta színházi előadás keretén belül dolgozzák fel valamennyiük életét. A rendhagyó előadássorozat óriási sikerrel futott.
Száraz Dénes kiszállt a róla szóló előadásból
Amikor azonban a Jóban Rosszban című sorozatból megismert Száraz Dénesre került a sor, a színész végül nemet mondott a szereplésre. A többiek így nélküle csinálták meg a darabot.
„Nem akkor szálltam ki, hanem három nyárral korábban. Előtte hét nyarat csináltam velük együtt, és igazából nem akartam magamnak rosszat – magyarázta Száraz Dénes a Neshama TV adásában. A színész bevallotta, eleinte úgy gondolta, menni fog a többiekkel való közös munka, ám később belátta: valami nem működik. – Abban a két hétben ugyanúgy visszajött a kicsi Dini. Bármit, bárhol, bármikor előadtam, de ott, amikor leült elém a tizenhárom ember, ugyanaz jött vissza, mint ami a főiskolán.”
Nehéz volt számára a Színművészeti
Száraz Dénest annak idején második próbálkozásra vették fel a Színművészetire. Saját bevallása szerint nehezen szabadult fel. Utólag úgy látja, ahelyett, hogy magát adta volna, és elhitte volna magáról, hogy képes jól dolgozni, megpróbált olyan lenni, mint a többiek. Nem értette: miért jó az, amit a többiek csinálnak? És miért rossz az, amit ő?
Ez a hozzáállás a főiskola végéig elkísérte. Nem csoda, hogy amikor arról kérdezik, milyen volt számára a Színművészeti, csak annyit felel: „Nehéz.” Felnőtt fejjel már azt mondaná húszéves énjének: Lazulj el, és ne vedd véresen komolyan ezt az egészet!”
Vérszerződést kötöttek
Visszatérve a róla szóló előadásra: a próbák során ugyanúgy érezte magát, mint régen a főiskolán. Az ötödik próba után felkereste egykori osztályfőnökét, Máté Gábort, és megmondta: neki ez nem megy, és nincs erre szüksége. A rendező-színházigazgató nem vette zokon Száraz Dénes döntését. Biztosította róla, ha a jövőben meggondolja magát, természetesen visszatérhet.
Ettől az életéről szóló darab megszületett, csak épp nélküle. „Köztünk ez egy vérszerződés. Ha atombomba esik le, vagy ledarálják a Földet, akkor is megcsináljuk az összes embert – magyarázta. – Megbeszéltük, hogy nem vagyok benne, de segítek, együtt csináltuk” – mondta a színész, és hozzátette: ott volt a próbákon, és a végső előadást is látta a főpróbán.
Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu




