Betöltötte a hetvenedik életévét Máté Gábor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, egyetemi tanár, a budapesti Katona József Színház főigazgatója. A művész, aki Budapesten látta meg a napvilágot 1955. április 29-én, páratlan karriert tudhat magáénak. Első felesége Jakupcsek Gabriella volt, akivel 10 évig éltek házasságban. Két gyermekük született: Máté Bálint Mór 1985-ben, Máté Marcell Mór pedig 1988-ban.

A művész őszintén beszélt arról, elhagyta Jakupcsek Gabriellát a kolléganője, Albert Györgyi miatt. Az RTL Klub képernyőjén, a Sorok között Lutter Imrével című műsorban azt mondta, hogy ez egy szégyen volt az életében, amire nem büszke. „Nem akarom a szakmára fogni, mert nem csak a színészek válnak el… Nagyon sok emberi gyarlóság övezte az életemet, és így alakult.
Ez egy szégyenfoltja az életemnek, erre nem vagyok büszke
– mondta, majd az okokra is kitért. – Mindenféle hatások érik az embert, néha egy rövidebb szoknya is elég. Tavasszal az ember máshogy van, ugye, mint télen.”
Jakupcsek Gabriella erről nem beszélt sokat, ha tette is, azt is kedvesen. A házassága kudarcáról néhány évvel ezelőtt annyit bevallott, hogy saját magát is hibásnak tartja, mert ő sokat volt külföldön, míg a volt férje a színházban töltötte minden idejét, és ez egy kapcsolatnak sem teszt jót. Máté Gábor Albert Györgyivel öt éven át élt együtt házasságban. Később Pelsőczy Réka lett az élettársa.

Kiemelt kép: RTL