Napi friss

Jakupcsek Gabriella kitálalt: megalázták a köztévében

Noszály Sándornak több fájó emléket is felelevenített.

Kevesen tudják Jakupcsek Gabrielláról, de annak idején eredetileg színésznőnek készült, fel is vették a Színművészeti Főiskolára, nem sokkal később azonban jött a feketeleves. „900-an jelentkeztünk, felvettek 25-öt, és abból elvégezte, mondjuk, 15. Én két évig készültem arra, hogy felvegyenek oda. És bejutottam, de egy év után észrevettem: itt nem én leszek a legjobb. Hát előttem ott volt Eszenyi meg Hernádi. Ők milyen rohadt jók. És kifaroltam, kerestem egy B tervet magamnak, és bölcsészkarra átfelvételiztem” – mesélte őszintén Noszály Sándornak a StigmaNO podcastben

Ott már sokkal inkább megtalálta a helyét, viszont az egyik tanárától kapott egy olyan megjegyzést, amit még él, nem felejt el. „A Színművészetin túl okoskodónak tartottak, a bölcsészkaron meg színésznőnek. Az egyik tanár művészettörténet-órán azt mondta, magából remek orvosfeleség lesz, mert olyan kis csinos. Tudod, milyen sértő volt ez? Ez beégett, ezután nagyon elkezdem bizonyítani. Eldugtam magam, ahol csak tudtam. Nem véletlen, hogy a bölcsész lányok ilyen mérhetetlenül csúnyán öltöznek, lehet, három ilyen megjegyzést kaptak már az egyetemen” – nevette el magát a tévés.

Mint mondja, az elmúlt években teljesen megváltozott a média, ma egy műsorvezetőnőnek a szépsége a legfontosabb erénye. „Amikor mi elkezdtünk a szakmát, a külsőség nemhogy nem számított, el kellett dugni. Nekem volt olyan irodalmi műsorom a köztévében, ahol levetették velem a szoknyát, mert túl jó volt a lábam, és szerintük elvonta a figyelmet. Szexista és megalázó volt. Akkor kezdtem el nadrágot hordani, mert arra tanítottak meg, nehogy a gondolataimról a lábam elvonja a figyelmet. Most mi történik? A fordítottja: amid van, pakold ki, mindegy is, mit kérdezel, mert nem azért vagy itt” – mondta élesen Jakupcsek.

Kiemelt kép: Fülöp Dáiel/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!