A színészóriás, akit színpadon és filmekben, többek közt A fekete városban alakított szerepei tettek halhatatlanná, tudatában volt annak, hogy rengeteg fájdalmat okozott a szeretteinek. „Szerelem nélkül képtelen vagyok élni. Bár nyolcvanöt éves vagyok, amikor meglátok egy csinos asszonyt, azonnal elkezdek udvarolni neki. Ilyenkor újból fiatalnak, erősnek érzem magam. Mégis, ami egész életemben elválasztott az asszonyoktól, a szerelmektől, feleségektől, a gyermekeimtől, az nem egy harmadik volt, hanem a színház. Az előbbiekhez soha, a szakmámhoz mindig hűséges voltam” – vallotta be a Bestnek a 85. születésnapján.
Bessenyei Ferenc húszéves sem volt, amikor örök hűséget fogadott Szederkényi Ada színésznőnek, akitől ikerlányai születtek, Zsófi és Kata. Ők így beszéltek apjukról a Bestnek nem sokkal a halála után. „A mi édesapánk csak a színpadon volt erős és magabiztos, magánéletében olyan volt, mint egy kisgyerek. A lelke gyenge volt, és sebezhető, ezért a problémákat igyekezett elhárítani magától. Az, hogy milyen is volt valójában, édesanyától tudjuk. Egész életünkben a fantáziánk, az elképzeléseink szerinti apát szerettük.”
Zsófi és Kata ötéves volt, amikor édesapjuk elhagyta őket. Őrületesen beleszeretett ugyanis egyik tanítványába, Váradi Hédibe. Elköltözött a családjától, és attól a naptól kezdve nagyon sokáig nem látták viszont. „Anya úgy nevelt, hogy apát imádni kell. Mindig istenítette és dicsérte, rosszat soha nem mondott róla. Még akkor sem, amikor nagyon nehéz anyagi helyzetbe kerültünk, sőt időnként még nyomorogtunk is. Édesanyánk sokat betegeskedett… Ha rá gondolunk, összeszorul a szívünk, mert ő egész életében csak értünk és édesapa emlékének élt.”
Kata és Zsófi később megismerte édesapjuk szerelmét, Váradi Hédit, bár arra a napra később szorongással gondoltak. „Nehéz volt elfogadnunk őt, hiszen miatta sírt az édesanyánk, és miatta maradtunk egyedül. Később azonban megkedveltük, mert nagyon barátságos és jó ember volt. Sajnos mire összebarátkoztunk volna, elváltak egymástól. Pár évvel később édesapánk Béres Ilonával élt együtt, akit nagyon a szívünkbe zártunk.”
Zsófi huszonnégy éves volt, amikor férjhez ment, és esküvőjére meghívta az édesapját. Már-már azt hitte, nem megy el, de végül megérkezett, igaz, csak a vacsorára. „Amikor megérkezett, mindenki csak rá figyelt. Betöltötte az egész termet, hiszen azonnal verset mondott és énekelt. A vendégek szinte teljesen megfeledkeztek rólunk, az ifjú párról, egyedül őt nézték és hallgatták.”
Kata tizennyolc éves korában férjhez ment, és ápolónőnek tanult. Esküvőjén nem volt ott az édesapja, sőt még akkor sem találkoztak, amikor kislánya, Krisztina megszületett. Bessenyei Ferenc halála előtt nyolc évvel dédnagyapa lett, unokája, Krisztina életet adott fiának, Máténak. Édesapjuk akkor megjelent a kórházban, és megnézte a gyönyörű újszülöttet.
Krisztina második gyermekével, Dániellel azonban soha nem találkozott. „Tudta, hogy két dédunokája van, de nem szorgalmazta a találkozást – mondta Kata. – Fájt ez mindenkinek, de nem tehettünk mást, így fogadtuk el őt. A lányomnak és az unokáimnak pedig én ugyanazt mondom, mint amit nekünk mondott az édesanyánk: ’A nagypapát imádni kell!’”
Bessenyei Ferencnek Lugossy Zsuzsától is született gyermeke. A színész még járt a feleségénél a kórházban, de többet nem találkoztak. Aztán a gyermektartást is becsülettel fizette, de a gyermekét soha nem látta. „Az egész életem a színházról szólt, én nem tudtam mit kezdeni a gyerekekkel – adta magyarázatát az elutasításának Bessenyei. – Szégyellem is magam emiatt, és imádom a lányaimat, mégsem tudtam soha kimutatni nekik a szeretetemet. Ha egyszer meghalok, valószínűleg bűnhődnöm kell majd emiatt.”
Kiemelt kép: Story-Best Archívum/fotocentral.hu
