Napi friss

Kulisszatitkok, amiket nem tudtál a magyar Jóbarátokról

Tíz éven át szinkronizálták Rosst, Rachelt, Monicát, Chandlert, Joey-t és Phoebe-t – a bőrük alá költöztek a szereplők.

Minden idők egyik legsikeresebb sorozatává vált a Jóbarátok, az ikonikus sorozat szereplőit szinte senkinek nem kell bemutatni. A hat jóbarát 30 éve, 1994. szeptember 22-én debütált először, majd elképesztő sikerrel futott 10 évadon át. A sorozat népszerűségéhez Magyarországon pedig egészen biztosan hozzájárult a magyar szinkron is, Kiss Erika, Nyírő Bea, Kökényessy Ági, Holl Nándor, Sinkovits-Vitay András és Galambos Péter adták hangjukat a hat színésznek. A jeles évfordulóra pedig több mint 14 év után összejöttek, hogy nosztalgiázzanak.

Nem gondolták, hogy valaha ekkora siker lesz

Eleinte csak 12 részt kaptak, hogy szinkronizálják le a karaktereket, akik szinte teljesen ismeretlenek voltak számukra, de a magyar nézők számára is. „Amikor felhívott az Emil (a szinkronrendező), azt mondta, van itt nálam egy amcsi-limcsi sorozat, szeretném, ha a barna lányt megcsinálnád a barna hangodon. Ez volt Monica” – mesélte Kiss Erika az nlc.hu-n debütált Szinkronban a Jóbarátokkal című kisfilmben.

Bebújtak a bőrük alá a színészek

Annyira egybeforrtak a karakterükkel, hogy amikor más szinkronokban egymás szerepeit kapták, nem tudták megcsinálni. Kökényessy Ágihoz például egy életre hozzánőtt Jennifer Aniston, ahogyan Phoebe Buffay is csak Nyírő Bea lehet. „Ha meglátom, amikor hívnak egy Lisa Kudrow-ra, van olyan, hogy tényleg azt hiszem, hogy én vagyok ő. Nagyon furi” – mondta Nyírő Bea, mire Galambos Péter kontrázott: „Amint meglátom David Schwimmert, azonnal felcsúszik a hangom.”

Fotó: nlc.hu

Máig kérik tőlük Chandlert vagy Rosst

Mindenki számára vannak olyan jelenetek, amik beégtek az évek során. Ebből is vannak azonban meglepő sztorik. Galambos Pétertől például az ikonikus „Nem én púztam” mondatot kérik legtöbben, míg Holl Nándort egyszer arra kérték, hogy akárcsak Joey, adjon össze egy párost. Még katonaruhát is szereztek neki, hiszen a jelentben Joey egy háborús film forgatásáról esik be a házasságkötő terembe. Természetesen a Büdös macska sem maradhat ki a kívánságok sorából.

Volt jelenet, amit egy óra alatt sem sikerült felvenni

„Bár olyan volt, mint bármelyik másik munka, ez egy olyan munka volt, amit nagyon élveztünk” – mondja Kökényessy Ági, annak ellenére, hogy volt olyan jelenetük, amit egyszerűen képtelenek voltak baki vagy nagy röhögés nélkül végigcsinálni. A Las Vegasban zajló eseményeket például sokadszorra sem tudták felvenni, ezért a rendező szünetet kért, és csak egy másik jelenet után tudtak rá visszatérni. „Abban egyetértünk, hogy a magyar szinkrontörténelem leglassabban készülő szinkronja volt, ha mi hatan együtt voltunk” – mondta nevetve Galambos Péter.

A személyiségük is sokban hasonlít

Az egész beszélgetés során a legszembetűnőbb Holl Nándor volt – sosem tudott semmiről, saját bevallása szerint sem, azonnal a kekszhez nyúlt, hogy csemegézzen egy kicsit, akárcsak Joey, amint feltépi Monica hűtőjének ajtaját a részek 80 százalékában. Kiss Erika bevallotta, akárcsak Monica, ő is nagyon szeret főzni. „És tudok is” – jelentette ki igencsak „monicásan”.

„Végig bőgtem”

Természetesen mindannyiuknak vannak kedvenc jelenetei, Holl Nándornak például Ross bőrgatyája, Sinkovits-Vitay Andrásnak Chandler fürdője, míg Kiss Erikának a „lánykérés”. „Az a kedvencem, amikor megkértem a kezét. Azt én végigbőgtem. Mondtam, hogy ha még egyszer férjhez megyek az életben – negyedszer –, akkor így fogom megkérni a kezét a leendő férjemnek” –  mondta elérzékenyülve Erika.

Világhírű mellékszereplők

Megszámlálhatatlan volt azon toplistás sztárok száma, akik szerepeltek a sorozatban – akár több részen át, vagy akár csak néhány jelenet erejéig. Egy ilyen beugró színész volt Bruce Willis, aki egy elveszített fogadás révén került a sorozatba. Mint az a tavaly elhunyt Matthew Perry könyvéből kiderült, a két színész a Bérgyilkos a szomszédom című vígjáték forgatásán kötött fogadást. Perry ugyanis már akkor is úgy gondolta, a film sikeres lesz, míg Willis erről közel sem volt meggyőződve. Ezért abban maradtak, ha mégis befut a Bérgyilkos a szomszédom, akkor Willisnek be kell vállalnia egy vendégszerepet a Jóbarátokban, ami végül meg is történt.

„Ez volt akkor és ma is az életünk”

Amikor az HBO úgy döntött, hogy elkészíti a reuniont, természetesen felkérték az egykori színészeket is, hogy újra szinkronizálják le Chandlert, Monicát, Rosst, Rachelt, Joey-t és Phoebe-t. Akkor évek óta nem találkoztak a szinkronizáló művészek a szerepeikkel, ám tudni lehetett, hogy ez lesz az utolsó alkalom, hogy együtt lehetnek ebben a formátumban. Természetesen szem nem maradt szárazon. „Az életünk volt, és az ma is” – mondta Galambos Péter, hozzátéve, hogy a Jóbarátok sosem múlik el.

A neveket 27 éve beolvassa

Gondolkodott már azon, hogy a főcímben kinek köszönhetjük a nevek beolvasását? Nos, természetesen a stábnak sem felejtették el megköszönni az évtizedes munkát, hiszen nem csak a színészeken múlt, hogy egy-egy epizód szinkronja elkészülhetett. A legtöbbször nyilvánvalóan a szinkronrendező, a 78 évesen néhány hónapja elhunyt Mohácsi Emil neve hangzott el a beszélgetés során, aki nélkül bizonyára most nem lenne a Jóbarátok szinkronja sem az, ami. Ahogyan a főcímet olvasó hang nélkül sem: „A neveket 27 éve beolvassa: Mics Ildikó.”

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!