Napi friss

Visváder Tamás és Palácsik Lilla: Nem hatott rájuk a Nyerő Páros átka

Olyannyira nem rengette meg a kapcsolatukat az ősszel képernyőre kerülő Nyerő Páros, hogy nekivágnának egy újabb babaprojektnek is.

A Nyerő Párosban legalább annyi kapcsolat szilárdult meg, mint amennyi tönkrement, azt pedig a résztvevők mindannyian elismerik, hogy meghatározó élmény volt a szerelmük történetében a műsor. Mint azt sejteni lehet, ez idén sem lesz másképp, és bár a párosok túl is vannak a megmérettetésen, hiszen a forgatás már lezajlott, a végeredményt majd csak ősztől láthatják a nézők. Az idei évadban többek közt Berki Mazsi és Kajári Zoltán, Hujber Ferenc és Szőke Krisztina, Balogh Edina és Szabó Simon is versenyezni fognak.

Akikért viszont szinte bizonyosan nem kell aggódni, hogy a kapcsolatuk megsínylette a Nyerő Párost, az Visváder Tamás és Palácsik Lilla. A kétgyerekes apuka ugyanis a minap az RTL Reggeli vendégeként beszélt arról, hogy mit éltek át a műsor forgatása alatt. „Bármennyi napot is voltunk ott, mert nem lehet erről beszélni, minden egyes pillanat olyan érzés volt, mint kilenc évvel ezelőtt. Mi ott újra csak magunk voltunk, csak egy pár voltunk, jó utazás volt az nekünk” – mesélte Tamás, hozzátéve, hogy az első és második gyermek között még hezitált, ám most már határozottan tudja, hogy szeretné a következő babát is. A páros egyébként nemrégiben ünnepelte a hatodik házassági évfordulóját és a kilencedik évfordulóját. Rájuk tehát nem hatott a Nyerő Páros átka.

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!