Napi friss

Gubík Ági beismerte: szakítottak Szellő Istvánnal

A színésznő azt is elárulta, hogy nincs egyedül.

Nem szívesen nyilatkozott kapcsolatáról Gubík Ági és Szellő István, ám mint azt a Best magazin megírta, a pletykák szerint 2015-ben jöhettek össze egy rendezvényen, és azóta is óvták a magánéletüket. 2021-ben aztán újra felröppent egy pletyka, miszerint véget ért a kapcsolat, ám ez akkor nem bizonyult tartósnak, és újra szent volt a béke a híradós és a színésznő között. Mostanra valami bizonyosan megváltozott, hiszen Gubík Ági maga mondta ki, hogy véget ért a szerelem. „Sosem éltünk mint egy pár együtt” – mondta a színésznő a Bóta Café friss interjújában. A kijelentést még a riportert is meglepte, igaz, Gubík Ági azt elismerte, hogy együtt voltak Szellő Istvánnal, de együttélésről szó sem volt. „Ez egy kapcsolat volt, ez igaz, de soha nem volt együttélés. Igaz, hogy nem nyilatkoztunk, nem is erősítettünk meg, de nem is cáfoltunk dolgokat. De ennek vége” – adta meg a magyarázatot, majd a kérdésre, miszerint egyedül van-e, Gubík Ági sejtelmesen azt mondta, hogy nem mondta, hogy egyedül volna. Ezek szerint már tovább is léphetett a 47 éves színésznő, és új párra is talált.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!