Napi friss

Palácsik Lilla Tóth Andinak is köszönheti a hírnevét

A fiatal fotós életét megannyi véletlen szegélyezte, a karakán énekesnővel való megismerkedése is ilyen volt.

Ahogy sokan mások, úgy Palácsik Lilla sem tudta, mihez kezdjen az életével, amikor 18 évesen pályaválasztás előtt állt. Így jobb híján szülei tanácsát fogadta meg. „Mivel a családban mindenki egyetemet végzett, a szüleim nem engedték, hogy én legyek az egyetlen, aki nem, ezért kezdtem gazdálkodási és menedzsment szakon tanulni. De egyáltalán nem értettem hozzá, meg is buktam. Már az első évben találkoztam Tamással (Visváder Tamás, Lilla férje – a szerk.), és ő nagyon sokat segített nekem, illetve nagyon sok különórára jártam. Akkor már fel tudtam készülni a vizsgákra. Ha nincs Tamás, akkor lehet, otthagytam volna az egyetemet, és körmös vagy kozmetikus lettem volna, vagy elvégeztem volna valamilyen OKJ-s képzést” – vallotta be Palácsik Lilla a Z World című műsorban.

Miután elvégezte az egyetemet, újabb válaszút elé került. Ekkor már kedvese tanácsa segítette a döntéshozatalban, így váltotta valóra régi álmát. „A szüleim szerették volna, ha mesterképzésre megyek, de engem nem igazán érdekelt már a dolog, nem nekem való a pénzügyi világ. Amikor Tamással beszélgettünk a jövőről, neki fogalmaztam meg, hogy én fotózni szeretnék, és ő biztatott, hogy menjek el egy fotósképzésre, és higgyem el, meg fogok tudni élni belőle, és ő is segít majd nekem.”

Végül azonban nemcsak az ő segítsége, hanem híres ismerősei is kellettek hozzá, hogy beinduljon az üzlet. „Akkoriban hívtak el minket a Legbátrabb páros című műsorba, ahol csináltam portréfotókat Tóth Andiékról és Singh Vikiékről, ők pedig kirakták az oldalaikra, és a követőktől is rengeteg megkeresés érkezett. Úgyhogy a celebismerőseim nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy híresebb lettem” – ismert el a kétgyermekes anyuka.

Kiemelt kép: RTL

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!