Napi friss

Zámbó Krisztián kés alá fekszik: „Megnyugtattak, hogy nem leszek nő”

Komoly beavatkozásra szánta el magát a legidősebb Zámbó fiú, de előbb még fogyni szeretne.

Kicsit elszaladt a ló Zámbó Krisztiánnal, ami a súlyát illeti, így azt mondja, mindenekelőtt fogyni szeretne, hiszen manapság 100 kilóig kúszik fel a mérleg nyelve. Bár már erősen dolgozott a problémán, sajnos egy komoly sérülés gátat szabott az edzéseknek, törött könyöke és csuklója miatt két hónapot kellett kihagynia, de most folytatja az elkezdett életmódváltást.

Zámbó Krisztián a Blikknek elárulta, hogy 10 kilót szeretne most leadni. Közben azzal is szembesülnie kellett, hogy az arcán már erősen látszódnak az évek. „Nagyjából három év után megborotválkoztam, és kénytelen voltam szembesülni a szomorú ténnyel, hogy itt-ott megereszkedett az arcbőröm, ami nemcsak a koromnak, de annak is köszönhető, hogy az utóbbi időben leadtam jó pár kilót. Egyrészt hiú ember vagyok, másrészt pedig úgy gondolom, közszereplőként fokozottan oda kell figyelnem a megjelenésemre, ezért úgy döntöttem, hogy orvosi segítséget is igénybe veszek annak érdekében, hogy javítsak az összképen” – magyarázta Zámbó Krisztián. Már az első lépéseket meg is tette az ügy érdekében. Dr. Krasznai Zsolthoz fordult, a sztárok kedvenc plasztikai sebészéhez, aki megnyugtatta, hogy nem fog belőle nőt csinálni, csak itt-ott nyúl majd hozzá az arcához, hogy a megereszkedett bőrt korrigálja az arcán és a nyakán. Instagramján egyébként többen biztatják a zenészt, volt, aki azt írta: „Mindenképp folytasd! Pláne hogy ennyire csinos a barátnőd melletted.”

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!