Napi friss

Völgyi Zsuzsit hosszú ideig ostromolta 18 évvel fiatalabb szerelme: először nyilatkoztak a kapcsolatukról

Az énekesnő nem akart összejönni egy fiatalabb férfival, ám tudjuk, a szívnek nem lehet parancsolni.

„No more secrets”, azaz nincsenek többé titkok – ezzel a képleírással jelentette be Völgyi Zsuzsi, a Romantic énekesnője, hogy egy párt alkot a nála 18 évvel fiatalabb nagybőgőssel, Kökény Tamással. Habár ma már el sem tudják képzelni az életüket egymás nélkül, nem indult könnyen a kapcsolatuk. A fiatal zenész kezdetben kifejezetten távolságtartónak tartotta későbbi szerelmét. „Mindenkinek köszönt, amit viszonoztam, erre ő elfordította a fejét, mintha nem is hallotta volna. Mondom, mi van ezzel a nővel, hogy ilyen gizda?” – idézte fel a nem túl kellemes első benyomás körülményeit Tamás.

Ezt aztán hamar felülírta az énekesnő, így jóban lettek, de Völgyi Zsuzsi álla leesett, amikor megtudta, mennyi idős a muzsikus. „Kérdezte, mire tippelek, hány éves? Erre végigmértem, és azt mondtam: 35. Alaposan fölé lőttem – mondta nevetve Zsuzsi a Tények Plusznak. Míg az énekesnő idén ünnepli 44. születésnapját, kedvese mindössze 26 éves. Ezért aztán Tamásnak nem is volt egyszerű dolga Zsuzsi meghódításával, de ellentmondást nem tűrő udvarlásba kezdett. – Nagyon sokáig elleneztem, hogy olyan kapcsolatban legyek, ahol a partner fiatalabb. De Tomi olyan gőzerővel ledobta rám az atomot, hogy nem tudtam tiltakozni” – mondta boldogan az énekesnő.

Tizennyolc év a korkülönbség kettejük között, amin az esetek többségében maguk is jól szórakoznak. „Igyekszünk gúnyt űzni ebből. Mindig azt mondom neki, majd ha gazdag leszel, és lesz egy szép házad, csináltass egy felvonót, mert már járókerettel fogok közlekedni” – nevette el magát Zsuzsi.

Azért is tudják ilyen derűvel kezelni a korkülönbségből fakadó helyzeteket, mert elképesztő összhang van köztük. „Adott egy téma, amihez hozzászólok, erre ő pont ugyanabban a pillanatban ugyanazt mondja. Ez nagyon ijesztő tud lenni” – áradozott a szerelméről Zsuzsi.

Kiemelt kép: tv2play.hu/Tények Plusz

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!