Napi friss

Gáspár Evelin és Virág – A traumáik ellenére bevállalják a gyerekkorukat megkeserítő új Győzike Show-t?

Korábban Evelin és Virág is beszéltek arról, milyen mély nyomot hagyott bennük, hogy kamerák előtt nőttek fel. De Bea asszonynak sem volt túl jó véleménye a realityről.

Nemrég jött a hír, tizennégy év után új évaddal indul a TV2-n a Győzike Show, ami már csak abból a szempontból is érdekes, hogy könnyen előfordulhat, hogy a Gáspár lányok, Evelin és Virág nélkül forgatnak majd. Hogy annak idején, még 2005-ben – amikor Evelin hét-, Virág pedig kétéves volt – milyen érzés volt nekik az, hogy minden pillanatuk rögzítve van, hogy egy komplett stáb van 0–24 órában az otthonukban, arról mindketten meséltek, és egyfajta traumaként írták le. „Csak annyi maradt meg, hogy az operatőrök közül többen is voltak, akik szívesen játszottak velem. Nagyon szerettem őket, egy-kettővel a mai napig jó kapcsolatban vagyunk – mondta korábban Virág a Storynak. – De kicsi voltam, amikor a Győzike Show-t forgatták, így nincs sok emlékem róla. Olyan 6-7 éves lehettem, amikor felfogtam, miről szól valójában. Emlékszem, amikor első osztályba mentem az általános iskolában, elszégyelltem magam a többiek előtt, amikor a szüleim kísértek be az ajtón. A suliban nagyon zavart, hogy mindenki tudja, ki vagyok. Már kis koromban is utáltam, hogy bárki odajött hozzám a boltban, hogy közös képet készítsenek velem. Már akkor visszahúzódó voltam, de közben nagyon is lobbanékony. Nem is igazán volt igazi gyerekkorom. Az enyémből kimaradt az egymásnál alvás vagy a sok játék. Ezt szörnyen bánom. Később, a középiskolában sem javult a helyzet, még 15-16 évesen is zavart, hogy ha valaki meglátott az iskola folyosóján, egyből a Győzike Show-t emlegette.”

Evelin idősebb volt, több emléke van, így érthetően erősebben fogalmaz a húgánál. Szerinte nem volt gyerekkora, és az, hogy nem állt a rendelkezésére külső segítség, pszichológus, az azt eredményezte, hogy felnőttként sokkal több mindent kell magában helyre tennie. És azt is fájlalja, hogy gyerekként semmiféle beleszólása nem volt abba, akar-e szerepelni vagy sem.

A Győzike Show-s időszakról ráadásul Gáspár Győző feleségének, Gáspár Beának sincsenek túl jó emlékei, noha ő biztosan szerepelni fog az újonnan induló realityben. „Egy görbe tükröt szerettek volna szerintem a műsorkészítők is állítani az embereknek. Mindenhol vannak történések, és amikor már direkt voltak kreálva, akkor minket nem érdekelt, hiszen velünk nem történt ez meg, csak volt egy forgatókönyv, amit el kellett játszani – mondta a kétgyermekes édesanya Szily Nórának. – Soha senki nem tudta, hogy mi volt az igaz, és mi nem. Ezt senki nem bírja utánunk csinálni.” Mint mondta, a műsor vége után nagyon nehéz volt levetkőzniük felvett szerepeiket. „Bohócok voltunk egy olyan színpadon, ahol Győző volt a cirkuszigazgató.”

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!