Napi friss

Mérai Kata négyszer volt menyasszony

Ám a színésznő egyszer sem ment férjhez. Mindig megvolt rá az oka.

„Én nem akarok mindenáron férjhez menni, életcélom nem az esküvő” – ugye még emlékeznek Psota Irén slágerére? Nos, ezt a dalt Mérai Kata is énekelhetné, akinek  négy férfi kérte meg a kezét, de az oltárig soha nem jutott el. „Az elsőnél 19 éves voltam, már éreztem, hogy ez a kapcsolat nem az igazi. Ő is érezte, csak azért kérte meg a kezem, hogy együtt maradjunk – mesélte a színésznő a Storynak. – A második lánykérésre amikor igent mondtam, hirtelen még jó ötletnek tűnt, később már nem. Számomra problémát jelentett, hogy az akkori páromnak volt gyermeke. Én ehhez még éretlennek tartottam magam, még mindig nagyon fiatal voltam. A harmadik próbálkozásnál pedig mindketten azt éreztük, hogy épp ellenkező irányba tart az életünk.” A mostani párja 2009-ben, közös gyermekük, Bálint első születésnapján tette fel a nagy kérdést. „Azonnal igent mondtam. Tulajdonképpen az eljegyzésünk volt a házasságunk is. Esküvőre, nagy felhajtásra azóta sem vágyom, a mi kapcsolatunkat Bálint hitelesíti.”

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!