Címlapsztori

Balogh Edina és Szabó Simon: „Mi már összeházasodtunk a Farmon”

A TV2 műsorában ismerték meg egymást közelebbről.

Exkluzív interjút adott a Story magazinnak Balogh Edina és Szabó Simon. Hónapok óta együtt vannak, közösen tervezik a jövőjüket, gyereket azonban, azt mondják, nem szeretnének vállalni, hiszen mindkettejüknek van 2-2 a korábbi házasságaikból. De mi a helyzet az esküvővel? „Mi már öszszeházasodtunk a Farmon – mesélte nevetve Szabó Simon. – De tényleg, van egy ugyanolyan karkötőnk, amit még ott kötöttünk föl, és azóta nem vettük le. Ez nekünk nagyon sokat jelent, nyolc hónapja rajtunk van. Komolyra fordítva a szót, én szeretem elkötelezni magam, és szeretem, ha elköteleződnek mellettem, ehhez viszont idő kell. Nem zárkózom el semmitől, szívesen elvenném Edinát, ha úgy alakul.”

Edina pedig így vélekedik a kérdésről: „Annyira szoros és mély a kapcsolatunk, a bizalmunk, hogy nem érezzük se a baba, se a papír fontosságát. Egyáltalán nem tartok igényt a házasságra, de Simonnak biztosan nem mondanék nemet. (nevet) De ha lenne is esküvő, az nagyon más lenne, mint az első, ami ország-világ előtt zajlott. Azt se bánnám, ha Simonnal csak ketten lennénk.”

A teljes interjút és az exkluzív fotósorozatot megtalálja a legfrissebb Storyban!

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!