Napi friss

Visszatér a színpadra az Operettszínház kirúgott színésze

Kiderült, hol lesz látható Sándor Péter, a közönség kedvence.

Júniusban négy alkalommal látható Fejes Endre és Presser Gábor zenés drámája, a Jó estét nyár, jó estét szerelem. Az idén 70 éves Gyöngyösi Játékszín előadásával Abonyban, Ózdon, Hatvanban és Gyöngyösön találkozhat majd a közönség, vendégművészként Sándor Péter csatlakozik a társulathoz. Az újragondolt előadást 2023 júliusában mutatta be a Gyöngyösi Játékszín, a premier óta eltelt egy évben pedig a darab mit sem vesztett aktualitásából. Most a társulat ezzel a produkcióval indítja a nyarat, négy helyszínen mutatva be a Jó estét nyár, jó estét szerelmet.

A Fiú szerepében ezúttal is – csakúgy, mint az első előadáson – Sándor Péter látható, aki ismét megmutathatja egy másik arcát, hiszen a zenés darabokhoz képest nagyobb hangsúlyt kapó prózai jelenetek másfajta játékmódot kívánnak, mint az énekesi feladatok. A Jó estét nyár, jó estét szerelem június 7-én Abonyban, június 8-án Ózdon, június 29-én Hatvanban, június 30-án pedig a bemutató helyszínén, Gyöngyösön kerül színre.

Sándor Péterért még az év elején indítottak petíciót az Operettszínház nézői, ám az akció sikertelennek bizonyult. A pesti teátrum megvált a színésztől.

Már meg is kezdődtek a próbák (Fotó: Benei László)

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!