Napi friss

Simon Kornél bevallotta: az ital miatt dobta ki Gryllus Dorka

A népszerű színész, Gryllus Dorka férje, Beleznay Endre műsorában mesélt a művészélet árnyoldalairól.

Mint kiderült, volt az életében a sikeres után egy sikertelen időszak, amikor még csak szereplőválogatásokra sem hívták. Ezt pedig nagyon nehezen viselte. „Belehomorítottam a hedonizmusba – ha finoman akarok fogalmazni –, és nem vagyok benne biztos, hogy esetleg nem a siker szédített-e meg. Ha így is lett volna, alaposan lepofozott az élet. Tényleg azon agyaltam, egyáltalán jó színész vagyok-e, vagy ez az egész csak egy véletlen volt. Egy kicsit paranoiás állapot volt. Akkor jöttek mindenféle dolgok, főleg az, ami folyékony, és amit az ember magához vehet – utalt Simon Kornél az alkoholra Beleznay Endre műsorában. – Valljuk be, aki iszik, az otthon is iszik. Egyszer csak elkövetkezett az a pont, amikor a feleségem (Gryllus Dorka színésznő – a szerk.) azt mondta, hogy ő ezt nem hajlandó végignézni, nem hajlandó sem magát, sem a gyerekeket és senki mást tönkretenni. Mondta, hogy vége van, keressek magamnak egy másik lakást. Ezután üldögéltem a konyhában, kicsit sírdogáltam, gondoltam, hát jó, akkor én most meghalok, miközben kicsit sajnáltam magam. De aztán rájöttem, hogy nem oké, mert nekik sokkal rosszabb. Akkor mondtam azt, hogy ezt még meg lehet változtatni, és visszakaparom magam. Volt orvosi segítség, mindenféle beszélgetés és egy közösségi csoport. A harcokat az inszomniával, ami ilyenkor következik, magának kell megvívni az embernek” – mondta megkapó őszinteséggel.

Szerencsére mindez már a múlté. „Ha az ember iszonyú sokat dolgozik, nyilván hiányzik a családja. Elég skizofrén, kettős állapot. Amikor már nagyon sokszor nem látod a gyerekeket, nyilván belefordulsz valamibe, ami teljes embert kíván. Amikor a családoddal vagy, kicsit a munkára gondolsz, amikor dolgozol, mindig a családodra gondolsz. Nehéz! Most örülök, mert minden egyensúlyban van. Itt tudok lenni és ott is tudok lenni. Sőt még gitározni is tudok, de akkor tényleg sokat dolgoztam” – magyarázta Simon Kornél.

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!