Napi friss

Gryllus Dorka – Édesanyja árulásnak érezte, hogy összejött Simon Kornéllal

Holott a színésznő mamájának, Kőváry Katalinnak a keze alaposan benne van, hogy Dorka és Kornél megismerték egymást.

Gryllus Dorka és Simon Kornél idestova 13 éve vannak együtt, két fiuk született, pár évvel ezelőtt pedig hivatalosan is összekötötték az életüket. Annak idején a szerelem himnuszának is nevezett, Varsói melódia című színdarab kapcsán ismerkedtek meg egymással, amit nem más rendezett, mint a színésznő édesanyja, Kőváry Katalin. A két fiatal találkozását bemutató műben Dorka játszotta Helgát, Viktor szerepére pedig maga a rendező választotta ki Simon Kornélt, miután látta játszani a Centrál Színházban. „Anyukám semmit nem vett észre abból, hogy mi egymásba szerettünk – árulta el Dorka a Szavakon túl legutóbbi adásában, és hozzátette, nem akarták titkolni egymás iránt táplált érzelmeiket, de édesanyja annyira mással volt elfoglalva, hogy nem tűnt fel neki, hogy a két színésze a próbafolyamat során közel került egymáshoz. Dorka később felvilágosította a mamáját. – Nagyon fel volt háborodva. Árulásnak érezte, valami háta mögött elkövetett ármánynak. Ő nem ezt akarta, úgy érezte, itt valami félrement.” Persze az nem ritka, hogy egy színházi próbafolyamat során a színészek egymásba szeretnek, de legtöbbször csupán héttől tízig lángolnak az érzelmek. Dorka azonban érezte: Kornélba valóban szerelmes lett. Kapcsolatukat pedig igazolta az azóta eltelt idő, nem utolsó sorban gyönyörű családjuk.

Kiemelt kép: Bielik István/RTL Sajtóklub

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárséf különszáma!

Még kapható a Story téli különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!