Napi friss

Istenes Bence felajánlotta segítségét Varga Viktornak

A műsorvezető figyelemmel kísérte a különc énekes kálváriáját.

Ahogy arról a story.hu is beszámolt, Varga Viktor házát elöntötte a Duna, így nehéz helyzetbe került, hiszen több milliós anyagi kár keletkezett a frissen felújított házán, ennek ellenére egyáltalán nincs elkeseredve. Ezzel pedig Istenes Bence elismerését is kivívta. „Felszínesen követem Varga Viktor történetét, írtam is neki, hogy sajnálom, és amiben tudok, segítek – mondta Istenes Bence évértékelő Instagram-videójában. – Szeretem, ahogy ő gondolkodik a világról. Fura figura, de pont ezt szeretem benne, hogy különleges, és felmeri vállalni a véleményét, mer önazonos és önmaga lenni… Elmondja, hogy tök nagy kár érte őt, minden, amit épített az elmúlt két évben, az odaveszett, mégis úgy tekint ezekre, mint egyfajta tanításra, amit meg kell oldania. Szembe kell néznie vele. A rossz dolgok elfogadása, hogy ezek igenis megtörténnek, már félsiker – vélekedett a műsorvezető, aki radikális változtatásokat tervez az életében ebben az évben. – Júniusban volt az utolsó szabadnapom. Nem találkoztam a barátaimmal, megy el az élet mellettem. Elgondolkodom rajta, hogy nem lenne jobb kevesebbet dolgozni és többet élni? Szeretnék kicsit még többet élni, és nem hajtani a sikereket és a munkát.”

Kiemelt kép: Schumy Csaba, Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!