Napi friss

Henry Kettnert undorítónak nevezte Manuel – Íme, az influenszer válasza

A rapper váratlanul szállt bele Henrybe.

Az új év első napján furcsa dolgot posztolt Manuel az X-en (a régi nevén Twitter – a szerk.). A rapper ebben Henry Kettnert vette a szájára, többek között undorítónak nevezte az influenszert. Manuel azóta már törölte a bejegyzést, az internet azonban nem felejt, és máig elérhető a poszt. Henry közleményben reagált Manuel soraira, amit kérésére változtatás nélkül közlünk: „Manuel bejegyzése és Instagram-üzenete teljesen váratlanul ért. Először azt hittem, hogy buli közben félrement egy üzenet Instagramon, és véletlenül nekem küldte valaki más helyett. Később küldték a Twitter-bejegyzést is, így viszont tényleg meglepődtem. Egyetlen egyszer, három évvel ezelőtt jelöltem meg egy Instagram-sztoriban, ahol egy énekes lánnyal az egyik dalát játsszuk el, ezt ő továbbosztotta, két tűz emojival honorálta, és ennyi. Manuellel – képletesen – teljesen más világban élünk, én a saját maga világában tisztelem őt, hiszen vitathatatlanul nagy dolgokat ért és ér el a szakmában, viszont bárhogy is keresem az emlékeimben azt a keresztmetszetet, ahol mi találkoztunk, vagy akár beszélgettünk, nem találom. Megpróbáltam felhívni pár órával a poszt után teljesen békésen, hogy megkérdezzem, mi történt és tisztázzuk a dolgot, de nem volt elérhető. Megbántva nem érzem magam, de részemről még mindig rejtély, hogy ez a bejegyzés honnan és miért jött neki. Ettől függetlenül sok sikert kívánok neki a továbbiakban!”

Kiemelt kép: RTL/Sajtóklub, Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!