Napi friss

Nagy Feró a feleségéről: „Mondjuk ki, csoda, hogy ennyit kibírt mellettem”

A zenész állítja, Ágnes mellett a falu bikájából bizony papucs lett, de ő ezt egyáltalán nem bánja.

Kevesen tudják, de Nagy Feró és neje között két évtizedes korkülönbség van, hiszen Ágnes mindössze 18 éves volt, amikor 1980-ban beleszeretett az akkor 38 éves zenészbe. Azóta alaposan rácáfoltak a kétkedőkre, ugyanis kapcsolatuk máig töretlen. Sőt a rockzenész most bevallotta, sokat finomodott a személyisége, amióta együtt van a feleségével. „Régen én voltam a falu bikája, most meg egy egyszerű papucs vagyok. 40 éve a feleségem. Mondjuk ki, csoda, hogy ennyit kibírt mellettem. Sokkal alkalmazkodóbb lettem. Most már csak papucs lehetek, ezt tudomásul kell venni. Tulajdonképpen mindenki papucs a maga módján, csak nem vallja be. Ha a másiknak akarsz valamilyen örömet szerezni, az nem feltétlen az ágyról szól, hanem szólhat bármi másról, és én egy párszor nagyon eltaláltam ezt – büszkélkedett Nagy Feró az Adom a napom hétfő esti adásában. Egyszer például egy párizsi úttal lepte meg feleségét, akinek fogalma sem volt róla, hogy valójában a francia főváros az úti cél. – Azt mondtam neki, hogy disznótorba megyünk hajnali fél ötkor, mert hatkor indult a gép. Iszonyúan tiltakozott ellene. Mondtam neki, hogy reggel kilenckor már a helyszínen leszünk, és ha nem érzi jól magát, azonnal hazajövünk. Kilenckor ott ültünk a Champs-Élysées-n, ittuk a pezsgőt, és azt mondta, eszébe sincs hazamenni” – mesélte nevetve Feró.

Kiemelt kép: Rozmanitz Gábor/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!