Címlapsztori

Nagy Feróék rubin­lakodalmat ünnepelnek: „Ági önkényesen eldöntötte, hogy én leszek a férje”

A Beatrice 77 éves frontembere és húsz évvel fiatalabb felesége, Ágnes szerelmi története egy hollywoodi filmben is megállná a helyét.

Feró 37 éves volt, amikor megismerte a nála húsz évvel fiatalabb, akkor mindössze 17 éves Ágnest. „Azt gondoltam, hogy semmi esélyem nincs egy ilyen fiatal lánynál, de Ági az egyik koncertünk során szemet vetett rám, és onnan kezdve nem eresztett. Önkényesen eldöntötte, hogy én leszek a férje! – emlékszik vissza az énekes. – Meg voltam róla győződve, hogy bolond, hisz ki az az épelméjű, aki egy öregembert akar megszerezni magának. Főleg akkoriban! Csoda, hogy nem lincseltek meg! Igaz, az anyósomtól kaptam a fejemre, évekig nem álltunk szóba egymással, de nem haragudtam rá, sőt! Teljesen megértettem a fenntartásait, hisz azok nekem is bőven akadtak. Egyáltalán nem hittem abban, hogy ebből egy életre szóló kapcsolat, pláne házasság lehet, de aztán 83-ban megszületett a fiunk, Botond és beláttam, hogy nem küzdhetek tovább a szívem ellen! Szeretem ezt a nőt, mindig is szerettem, így hát felesküdtünk arra, hogy jóban-rosszban kitartunk egymás mellett. A fogadalmamhoz azóta is tartom magam, mert a családnál nincs szentebb dolog, még egy olyan lókötő rockernek sem, mint amilyen én vagyok!”

Fotó: Csibi Szilvia/fotocentral.hu

Az apaság nem tréfadolog

Bár kezdetben minden érv a kapcsolatuk ellen szólt, közös gyermekük mégis egy életre összekötötte őket. „A gyerek, az nem játék! Ha valakinek van arra esze, hogy megcsinálja, akkor arra is legyen, hogy felnevelje. Én legalábbis mindig ezen az állásponton voltam. Bár megkomolyodni sosem tudtam, és talán már nem is fogok, de a felelősség elől sosem menekültem. És ezt szó szerint kell érteni. Úgy értem, ha esetleg kiderült volna, hogy Boti nem az én fiam, akkor is a sajátomként neveltem és szerettem volna – vallja be Feró. – Persze szó sincs arról, hogy ne az én vérem lenne, csak érzékeltetni akartam, hogy számomra egy gyerek érkezése szent és sérthetetlen. Onnantól fogva, hogy a gyermekeim megszülettek, az egész életemet nekik szenteltem, jöhetett bármilyen fellépés, ­koncert, mindent a fiúkhoz igazítottam. Mindegy, hogy pelenkásak voltak, és esetleg nem tudtam még velük mit kezdeni, akkor is az enyémek! Kutya kötelességemnek éreztem, hogy részt vegyek a nevelésükben, és hogy éppolyan aktív részese legyek az életüknek, mint az édesanyjuk.”

A családnál nincs fontosabb (Fotó: Nagy Zoltán/fotocentral.hu)

A férj kötelességei

A rocker szerint azonban nemcsak egy apának, hanem egy férjnek is számos kötelessége van. „Negyven év után a feleségemmel gyakorlatilag egy emberré váltunk. Nyálas vagy sem, de nem tudok nélküle létezni, gondolkozni. Belebolondulok, ha nincs mellettem este, abba pedig belegondolni sem merik, hogy mi lesz, ha egyikünk vagy a másikunk már nem lesz. Bár nyilván én leszek kettőnk közül az első, aki távozni fog, de ha mégsem így történne, akkor én biztosan belehalnék a fájdalomba, amit a hiánya okozna! Igaz, a kapcsolatunk elején nem értettem, hogy mit lát, mit szeret egy ilyen vén hülyében, mint amilyen én vagyok, de mostanra rá kellett jönnöm, hogy Nagy Ferónál jobb férjet nem is választhatott volna! Tényleg igazi főnyeremény vagyok, de nem panaszkodom, Ági sem annyira csapnivaló feleség!”

A boldog nagypapa (Fotó: Archív)

Sohasem múlik el az a bizonyos tűz

Hogy mit kíván maguknak az ötvenedik évfordulóra? „Remélem, hogy még 87 évesen is virgonckodni fogok az ágyban, és durván megünnepeljük az aranylakodalmunkat. Biztos meglepem majd Ágit egy csokor virággal, és várom majd érte az esti jutalmamat. Tudniillik a lenyugvó napnak is van ereje. De még milyen!” – mondja nevetve a Beatrice frontembere.

Kiemelt kép: Gálos Mihály Samu/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!