Napi friss

Rubint Réka fizetést ad 12 éves fiának

A legifjabbik Schobert fiú minden kiadását precízen számontartja, édesanyja kis könyvelőnek is szokta hívni.

A Schobert házaspár gyermekei immár 20, 18 és 12 évesek. Édesanyjuk gondos figyelmet fordít arra, hogy mindannyiukkal külön is töltsön időt. „Lehet ez egy valahol külön töltött éjszaka Larával, egy mozi Norbikával, vagy egy legózás Zalánnal. Nem kell nagy dolgokra gondolni. Egészen más figyelmet tudsz adni nekik ilyenkor, mint amikor mindhárman együtt vannak” – világított rá a fitneszguru Mokkában.

Szülőként az is mindig fontos volt számára, hogy gyermekei helyén kezeljék a pénz értékét, ne pusztán elherdálják azt, ezért többnyire valamilyen alkalomhoz vagy elért célhoz kötötte az úgynevezett zsebpénzpótló juttatást. „Egy időben bevezettem, a nagy gyerekeimet motiválva, hogy az ötösért kapnak egy kis pénzt, és ekkor Zalán is jelentkezett, mondván, ő is szeretne pénzt kapni a jó jegyekért. De Zalán naponta hazahozott négy-öt ötöst, míg a többiek nagyjából egy hónapig gyűjtöttek ennyit, ezért ő csak kb. 1000 forintot kapott ötösönként” – mesélte az üzletasszony.

Mint mondja, legkisebb fia rendkívül segítőkész, gyakran már-már asszisztensi feladatokat is ellát. „Megmondom őszintén, ha leülök egy videót szerkeszteni bármelyik socialfelületemre, amíg az nekem másfél-két óra, addig neki csak 7-9 perc. Az online edzések előtt felállítja az állványt, hozza a töltőt, beállítja a fényeket, szerkeszti a videótárat. Ezért a tényleges munkáért kap néhány ezer forintot.”

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!