Napi friss

Polgár Tünde – Kóros soványsága veszélybe sodorta az egészségét

Rádöbbent, változtatnia kell.

Megszokhattuk már Polgár Tündétől, hogy mindig mindenről kendőzetlen őszinteséggel beszél, így tett akkor is, amikor a menopauzáját említette. A kellemetlen tünetek őt sem kerülték el, a pluszkilók azonban – amikről szintén sok nő panaszkodik ebben az időszakában – igen! Azt sem titkolja, hogy fiatalon még ő is túllőtt a célon. Szentül hitte, hogy a csodadiéták és csodaszerek majd segítenek rajta. Már csak negyvennégy kilót nyomott alatta a mérleg, amikor megértette, a kóros soványsága veszélybe sodorja az egészségét. „Kínzott a reflux, és rá kellett döbbennem, ha nem akarok gyomorszondával élni, változtatnom kell az életemen. Az igaz, hogy a túlsúly is egészségtelen, de a túlzásba vitt diéták is azok! Hosszú utat jártam be, mire kikísérleteztem, mi jó nekem, és kialakítottam a saját étrendemet, aminek köszönhetően most már stabilan és évek óta tartom a súlyomat” – mondta korábban Tünde a Story sztárdiéta különszámában.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!