Napi friss

Mezei Léda: „De megnyugtatásképp mondom, bűnözni is muszáj”

Ha azon az úton halad tovább, amit jó ideje elkezdett, biztos nem kell izgulnia, hogy belefér-e majd a menyasszonyi ruhájába.

A színésznő idén tervezi kimondani a boldogító igent szerelmének, Dörmer Csabának. „Korábban otthon edzettem, eljártam futni, de egyáltalán nem fejlődtem. Majd vettem egy kondibérletet, az edzőteremben azonban csak a futógépet ismertem. Rájöttem, személyi edzőre van szükségem, aki megtanít a mozdulatok helyes elvégzésére, azelőtt ugyanis sok mindent rosszul csináltam – mondja Léda, aki immár hetente kétszer profi tréner segítségével edz, hetente egyszer pedig a szabadban fut, olykor pedig az edzőteremben, futógépen is. – Nem az a célom, hogy izompacsirta legyek, de érzem, hogy erősebb vagyok, és egyre többet bírok. Nekem sosem váltak be a fogyókúrák, én a tudatosságban hiszek. Menyasszonytársaimnak is azt ajánlom: semmi buta diétába ne kezdjenek bele. Egyrészt mert semmi értelmét nem látom, hogy lemenjen három kiló, majd a diéta végeztével visszajöjjön hat. Másrészt az sem jó út, hogy megvonunk magunktól mindent. Én azt ajánlom, mindenki időben kezdjen el készülni a nagy napra.” Léda az állandó mozgás mellett az étkezésre is odafigyel: a fehér lisztes ételeket kerüli, sok zöldséget és húst fogyaszt. „Reggelire általában tojást eszem, és sok zöldséget: uborkát, paradicsomot, retket. Vacsorára zellert vagy répát. De megnyugtatásképp mondom, bűnözni is muszáj. Hétvégén egy kis édesség simán belefér.”

Kiemelt kép: Bognár Bogi

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!