Napi friss

Először mesélt eljegyzése részleteiről a Keresztanyu színésznője

Mezei Léda kezét Londonban kérte meg párja, Dörmer Csaba.

Mezei Léda először járt a szigetország fővárosában, és mivel egy hosszú hétvégére érkeztek, így szoros volt a menetrend. Az eljegyzés napján ellátogattak Notting Hillbe – itt játszódik Julia Roberts és Hugh Grant főszereplésével a Sztárom a párom című romantikus film –, majd elmentek a Buckingham-palotához, onnan pedig a westminsteri apátság felé folytatták útjukat. A pár még aznap a National Gallerybe is el akart látogatni, ahová a Buckingham érintésével vezetett az útjuk. „A palota felé haladtunk, miközben a lemenő nap vérvörösre festett az eget. Gyönyörű volt. Meg is álltam, hogy készítsek egy fotót a telefonommal, majd, amikor megfordultam, Csabi már letérdelt, kezében tartotta a gyűrűt, és megkérdezte, leszek-e a felesége.” Eleinte megszólalni sem bírt a zokogástól, csupán bólogatott, így Csaba újra feltette a kérdést, amire már egy határozott igen volt a válasz – a közelben lévő turisták legnagyobb örömére. Egy ukrán úriember még egy képet is készített róluk, ahogy megcsókolják egymást, a fotót később e-mailen küldte el nekik. „A National Galleryben már nem tudtunk figyelni. Én tízpercenként sírtam el magam a boldogságtól, hogy aztán nevessek, majd újra sírjak… Számomra olyan szép történet, ahogy Csabi készült rá, ahogy kereste a tökéletes pillanatot, amikor megkérheti a kezem. Még most is meghat, hogy beszélek róla. Ez olyan történet, amit kilencvenéves koromban is szívesen mesélek” – mondta a Bestnek a színésznő.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!