Cserhalmi György úgy lett színész annak idején, hogy saját bevallása szerint nem szerette nézni a színházi előadásokat a hatvanas-hetvenes években. És hogy miért nem? „Minden le volt vasmacskázva. Álltak a színészek szinte mozdulatlanul, szemben a nézőkkel… Rettenetes volt. Én a sportból érkeztem ebbe a világba, több dimenzióhoz voltam szokva. Mellesleg a színpadon is illett volna lennie háromnak. Elhatároztam, hogy ezen változtatok. Sokan nem kedveltek érte – mondta a színész a Fideliónak. – Volt például egy ominózus mondatom 1975-ben a televízióban: ’Én nem tehetek róla, hogy Magyarországon a lefúrt lábú színészet a divat.’ Nagy botrány lett belőle, sokan csúnyán néztek rám a kollégák közül. Aztán egyre több helyen előkerült a próbán a melegítőgatya és a tornacipő, lekerült a nejloning és a nyakkendő. Egész jól belejöttünk. De ez is mikor volt már – lassan hatvan éve. Mindig komolyan vettem a dolgomat. Az egyik rendező bácsi egyszer azt mondta nekem: ’Fiatal barátom, maga nem ismeri azt a szót, hogy mintha?’ Visszakérdeztem, hogy ezt hogy tetszik érteni. Erre az volt a válasz: ’Hát úgy, hogy nem kell ennyire beleélnie magát.’ Akkor azt kérdeztem tőle, mi lenne, ha a tanár mintha tanítana, az orvos mintha gyógyítana, az építész pedig mintha házakat építene. Ezt a minthát én mindig is gyűlöltem. Akárcsak azt a hozzáállást, hogy majd prömierre hozom, majd a bemutatóra megtanulom a szöveget. Mindig is úgy voltam vele, hogy ha erre a dologra adtam a fejem, akkor csináljam rendesen, hadd szóljon” – magyarázta Cserhalmi György, akinek rendezését, a Tizenhét hattyúk című Esterházy-regényből készült monodrámát augusztus 18-án mutatják be a balatonboglári Kultkikötőben.
Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu
