Napi friss

Sári Évi: „Nem fogom hagyni, hogy irányítsanak”

Őszintén vallott párválasztási nehézségeiről a színésznő.

Sári Évi csak úgy szárnyal a szakmájában. A színészi tehetsége mellett nemrégiben megcsillogtatta produceri tudását is, egy egyedi revü show-val rukkolt elő 2022 decemberében. Emellett több darabban is játszik, ám a szakmai sikerek mellett magánéletében nem igazán találja az egyensúlyt. Elmondása szerint régóta vágyik egy párkapcsolatra, de maga sem tudja igazán, hogy milyen férfi lenne számára az ideális partner. „Maradjunk annyiban, hogy a párkapcsolataim nem sikerülnek annyira jól. Valahogy nem jól választok – vallotta be nevetve a #nofilter – Nők filter nélkül Köböl Anitával című műsorban. Mindennek okait önfejlesztő könyvek segítségével próbálja megfejteni. „A párkapcsolat része az életemnek nem mindig működik annyira jól. Kíváncsi voltam arra is például, hogy ami egy tök normális női életút – szerelmes lesz valaki, férjhez megy, gyereket szül –,  hogy vajon bennem ez a vágy miért nem alakult ki. Én nem láttam magam például soha szép, fehér, habos-babos ruhában az oltár előtt – vallotta be. Sári Évi úgy gondolja, nem egyszerű egy olyan nővel az élet, aki határozott, és tudja, hogy mit akar. – Én nem fogom hagyni, hogy irányítsanak. Nyilván kompromisszumokat kell kötni egy párkapcsolatban, ez egyértelmű.”

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!