Napi friss

Galambos Lajos a betegsége miatt börtönbe nem megy, de szereplést vállal

Már amennyiben hívják, és egészségügyi állapota is engedi.

Nehéz kibogozni, mi folyik pontosan Lajcsi börtönbevonulása körül, de amit biztosan tudunk, az az, hogy február 15-én, amikor eredetileg kellett volna, nem vonult be a kecskeméti börtönbe. Nem sokkal később kiderült:  távolmaradását gyógyíthatatlan betegségével indokolta. A story.hu által megkérdezett ügyvédek szerint azonban az életveszélyes állapot az egyetlen indok, ami egy elítéltet mentesít a bevonulástól. Így talán nem véletlen, hogy a mai napig kérdéses, a trombitaművész január 30-án benyújtott halasztási kérelmét végül elfogadja-e a bíróság. Mindeközben úgy tűnik, Lajcsi elég biztos benne, hogy jóváhagyják a kérelmét, ezt sejteti, hogy visszavonulás és lábadozás helyett a Vértesben kirándulgatott, a minap pedig egy interjúban azt mondta, hogy esze ágában sincs visszamondani a szerepléseit. „Most nem tudom azt megmondani, ez milyen hosszú ideig tart, de ha meghívnak vendégnek, és kvázi, én úgy érzem magam, akkor el fogok menni. Akár protokolláris vendégnek. A trombitát viszont nem ígérem meg” – mondta a Tények Plusz hétfői esti adásában a zenész, ahol arra is kitért, mennyire rosszul esnek neki a megjegyzések, amiket a börtönbemenetele elmaradása kapcsán hall, olvas. Legfőképp a gyermekeit félti, és mindenkit arra kér, ne piszkálják őt most egy ideig. „Hadd kérjem már azt, hogy hagyjanak engem békén egy picit nyugodni. Épp eléggé megvisel engem ez az elmúlt hét év, szeretném az életemben ezt a szakaszt teljesen lezárni. Mindennek alávetem magam, ami vár rám, vagy amilyen lehetőségem van” – utalt Lajcsi arra, amennyiben mégis börtönbe kell vonulnia, nem húzza ki magát a felelősség alól.

Kiemelt kép: Korponai Tamás/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!