Minden napnak…
teljes erőbedobással vágok neki. Máshogy nem is lehet.
A lovaglás…
az egyik szerelmem, a színház a másik, és amikor a kettőt együtt csinálhatom, az leírhatatlan élményt nyújt.
Legemlékezetesebb előadásom…
egy negatív élményhez kapcsolódik. Az otthonomban készülődtem az esti Vízkereszt-előadásra, amikor a rendőrök hívtak telefonon, és közölték, hogy meghalt a testvérem, nekem pedig színpadra kellett állnom.
A színházi világ…
sokat változott, már nem olyan, mint régen. Hiába van benne a test és a szellem, ha a lélek hiányzik.
Szívesen találkoztam volna…
Irene Papas színésznővel. Nagy kedvencem volt, szerettem.
A természetközeli életet…
mindenkinek receptre írnám fel. Annyi csoda van odakint, csak tanulhatnának a fűtől, a bokroktól, a virágoktól és az állatoktól, és bizonyosan jobb emberekké válnának. Jó lenne, ha inkább a réteken, mint a plázában ücsörögnének az emberek.
Nincs szükségem férfira ahhoz…
hogy megálljam a helyem a világban, de azért jó, ha van férfi a háznál és az ember mellett. Meg lehet szokni, ha nincs, de vannak olyan gondolatok, érzések, amelyeket csak a párunkkal osztunk meg, és ez nekem is hiányzik.
A három lányomért…
gondolkodás nélkül a tűzbe mennék.
Nagymamaként…
próbálok nem beleszólni az unokám nevelésébe, noha sok mindennel nem értek egyet. Nem jártatom a számat, úgysem venné jó néven a lányom, és egyébként is a szülő dolga a gyereknevelés.
Otthon legszívesebben…
csak takarítanék, viszont erre van a legkevesebb időm. Három kutya és egy macska mellett nem tudok patikatisztaságot tartani. Nehéz falusi életet élni városi tempóban.
Görögország…
számomra a gyökereket jelenti, Magyarország pedig az ágakat.
Kiemelt képek: Birton Szabolcs/fotocentral.hu
